Magabiztos sikerrel indított a férfi felnőtt csapatunk az OB1/B-ben

A szezonnyitó mérkőzésen hazai pályán fogadta csapatunk a Tatabánya VSE együttesét.
A találkozó elején azonnal magas tempót diktáltunk, amit az is bizonyít, hogy az első negyedben már 5-1-re vezettünk.
A csapatunk a félidőig sem engedett a tempóból, így a szünetet 11-2-es előnnyel vártuk.
A harmadik és a negyedik negyedben tovább növeltük előnyünket, és végül magabiztos, 21-7-es győzelemmel zártuk a mérkőzést.
Ezzel a győzelemmel válaszoltunk az őszön elszenvedett 7-6-os vereségünkre.
Vezetőedzőnk, Tóth Péter a mérkőzésen minden játékosnak biztosított játéklehetőséget. Domokos Dániel, a csapatunk téli igazolása öt góllal járult hozzá a sikerhez.
Szombaton a Komjádi Béla Sportuszodában az YBL otthonában folytatjuk, ahol ugyanazzal az elhivatottsággal és lendülettel vetjük magunkat a vízbe.
Mérkőzés alakulása:
( 5-1,6-1,5-4,5-1)
Egri gólszerzők:
Domokos Dániel 5, Bukta Milán 3, Sík Bence 3, Varju Kenéz 2, Hok Benedek 2, Kovács Zoltán 2, Fülöp Botond 2, Krizsai Ádám 1, Szőke Ákos 1
Egri kapusteljesítmények:
Bögös Zsombor 1/4 25%
Bucsi Ferenc 4/8 50%
Indexkép: eszterhazysc.hu