Riasztó
Három baleset is volt egyetlen nap alatt, de a péntek este szerencsére nem szedett áldozatokat
| EÜ
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában két anyagi káros és egy személyi sérüléses közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A rendőrök két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján és egy főt állítottak elő ittas vezetés elkövetésének gyanúja, továbbá három főt…
Félelmetesen laza áramtolvaj tűnt fel Egerben, csak bedugta a hosszabbítót a szomszéd konnektorába
| EÜ
Az Egri Rendőrkapitányság egy helyi férfi ellen lopás bűncselekmény elkövetése miatt folytatott eljárás vizsgálati szakaszát fejezte be.
F. Richárdot azzal gyanúsítják, hogy 2017. szeptember 1. és…
Szatír gusztustalankodik Egerben: követi a nőket, majd elkezd mellettük önkielégíteni
| EÜ
A portálunk által alapított és működtetett Egerben láttam, hallottam! Facebook-csoportunkba kaptunk egy egészen elképesztő beszámolót egy hölgytől, akivel rémisztő dolog történt szombaton Egerben. Id…
Heves megye – Felidegesítették a kocsmában, majd egy baseballütővel szétverte a haverjai fejét
| EÜ
Vasárnap számolt be honlapján a rendőrség egy tavaly márciusi, de most lezárult hevesaranyosi ügyről, miszerint egy szép, átlagos délutánon az egyik helyi kocsmában valamin annyira felhúzta magát egy…
Három baleset volt egy nap alatt Heves megyében
| EÜ
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában három anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A rendőrök egy személyt fogtak el az ell…










