2024. április 19., Emma

Riasztó

#ügyészség #verekedés #garázdaság #kékfény #bunyó

Utcai verekedésre sarkallta gyerekeit egy nő Füzesabonyban

Nagy Donát 2021.07.27. 10:05

Elképesztő sztorik, ahol az ököl és a konyhakés mellett előkerült a pia is. Több ügyben vádemelés lett a történet vége.

Közterületen tanúsított erőszak miatt több vádemelésre is sor került a közelmúltban Heves megye egyes járási ügyészségein.

 

A Füzesabonyi Járási Ügyészség garázdaság vétségével vádolja azt a 39 éves férfit, aki egy félreértést követően önhatalmúlag vett elégtételt egy szerinte a nejét ért verbális inzultusért. 

A garázdaság előzménye az volt, hogy a későbbi, kiskorú sértettek egyike Poroszlón, az iskola előtti parkban a telefonján képeket nézegetett, miközben hangosan felkiáltva a nőket általánosan becsmérlő kifejezést használt.

Ezt egy kerékpárján éppen arra haladó asszony magára értette, és úgy felháborodott rajta, hogy hazaérve panaszkodni kezdett a férjének. A férj ugyancsak felindult, ezért gépkocsival visszament a parkba, ahol rövid szóváltás után felpofozta a fiút, sőt még egy vele lévő másik fiatalt is.

A vádlottnak ez a cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkoztatást, illetve riadalmat keltsen. A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság közérdekű munka büntetést szabjon ki az erőszakoskodó férfival szemben.

 

Az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a garázdaság mellett a zaklatás vétségét is elkövette az az 59 éves domoszlói férfi, aki már hosszabb ideje volt rossz viszonyban egy verpeléti emberrel.

Emiatt 2019. július 21-én késő este gépkocsival elment a sértett lakásához, ahol egy vascsővel és egy bozótvágó machetével a kezében megöléssel fenyegette a ház tulajdonosát.

Távozása után a sértett autóval elindult a helyi rendőrhöz, hogy a történtek miatt nyomban feljelentést tegyen. Út közben azonban összeakadt a terhelttel, aki a még mindig magánál tartott vascsővel megrongálta a kocsiját. A megtámadott menekült, támadója üldözte, aminek az lett a vége, hogy a két jármű az egyik utcában összeütközött, melynek során a vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ügyben az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, emellett indítványt tett az általa az elkövetéshez használt eszközök elkobzását is.

 

2020. április 10-én este két fiatalkorú és egy felnőttkorú személy garázdálkodott Füzesabonyban, ami miatt az Egri Járási Ügyészség emelt vádat ellenük. Az ügy egyik sértettje egy dormándi nő, aki a férjét követve ment el a vádlottak lakóhelyére azzal a szándékkal, hogy hazavigye az ott italozó párját.

Ebből szóváltás támadt közte és a háziasszony között, ami azzal végződött, hogy az utóbbi a két gyermekével közösen az utcán rátámadt a távozó vendégekre, a nőt ütlegelték, majd belelökték az út menti árokba, a feleségét védő, előzőleg náluk italozó másik sértettet pedig összerugdalták és megpofozták.

A járási ügyészség a gyermekeit utcai verekedésbe vezető asszonyt csoportosan elkövetett garázdaság bűntette mellett kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja, és arra tett indítványt, hogy a bíróság vele szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki. A két fiatalkorú elkövető esetében a vádhatóság jóvátételi munkát indítványozott, pártfogó felügyeletük elrendelése mellett.

 

2020 októberében Egerben, a Szépasszonyvölgy közelében is sor került egy komolyabb, bűncselekménynek minősülő összetűzésre, ami miatt szintén az Egri Járási Ügyészség emelt vádat az elkövetőkkel szemben. A három vádlott közül ketten kevéssel éjfél előtt ittas állapotban hangoskodtak az utcán a III. rendű vádlott háza előtt, amiért az távozásra szólította fel őket.

Ebből alakult ki azután az a szóváltás, melynek során a lakó egy konyhakéssel hadonászva kezdte mutogatni az elfelé vezető utat, mire a másik két férfi fenyegetően lépett fel vele szemben.

Végül a vita tettlegességbe torkollott, és azzal végződött, hogy a budapesti illetőségű két terhelt – azt követően, hogy a III. rendű vádlott bezárkózott a lakásába – a ház előtt ordítva ütötte a bejárati ajtót és nyomta a csengőt a rendőrök kiérkezéséig.

 

Az ügyészség a garázdaság bűntette mellett a két fővárosi elkövetőt rongálás vétségével is vádolja. Vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság közérdekű munka büntetést szabjon ki mindhárom vádlottal szemben.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló