Tragédiába torkollott a havas úton való húzatás

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy 20 éves férfi ellen.
2024 decemberében, néhány nappal karácsony előtt a vádlott és barátai úgy döntöttek, kihasználják a frissen hullott havat, és egy kis csúszkálással szórakoznak. Hevesen, egy magánúton – amely egy lakóutcából nyílik – autóval érkeztek, és az egyik jármű hátuljához spaniferrel egy másik autóból származó motorháztetőt rögzítettek. A cél az volt, hogy azon ülve húzzák egymást a havas úton.
A fiatal férfi többször is végighajtott a szakaszon, miközben a motorháztetőn mindig egy-egy barátja ült, a többiek pedig az autóból videózták az eseményeket.
Egy újabb kör alkalmával ketten is felültek a vontatott lemezre, és biztatták a sofőrt, hogy gyorsítson. A hóesés közben azonban felerősödött, és a vezető későn vette észre, hogy az út enyhén balra kanyarodik. Emiatt az autó letért az útról a havas padkára, ahol a fékezés ellenére egy fának ütközött. A vontatott motorháztetőről a fiatalok lerepültek, egyikük pedig egy fának csapódott, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Az ügyészség most benyújtott vádiratában azt javasolja, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyalás jogáról, a bíróság egy év hat hónap – három évre felfüggesztett – szabadságvesztést, valamint két év járművezetéstől eltiltást szabjon ki.
indexkép: Országos Mentőszolgálat
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!