2024. április 18., Andrea Lima

Riasztó

#csalás #csaló #pintér sándor

Titkos ügynöknek adta ki magát és csaknem százmilliót kaszált egy csaló Pintér Sándor nevével

Székely Zoárd 2021.12.23. 08:30

A férfi olyan vállalkozókat keresett, akik ellen valamilyen eljárást indított a NAV.

Pintér Sándor belügyminiszter nevében csalt ki több tízmillió forintot egy szélhámos azoktól, akik ettől remélték büntető ügyük megoldódását – írja a Blikk.

 

A budapesti, M. I. monogramú férfi fedett nyomozónak,

esetenként titkos ügynöknek adta ki magát, a belügyminiszterre pedig mint személyes jó barátjára és egyben főnökére hivatkozott, akivel naponta találkozik.

A 44 éves férfi olyan vállalkozókat keresett, akik ellen valamilyen eljárást indított a NAV, ezért sokat megér nekik, ha valaki segít elsimítani a problémás ügyeket.

 

Egy férfi egyből 15 millió forintot adott át annak reményében, hogy a miniszter közbelép, és megússza a NAV-eljárást.

Egy nagyobb haltól aztán először 17, majd 61 milliót vett át a csaló.

Aztán szemet szúrhatott valakinek, mert a legközelebbi pénzátadáson már valódi titkos nyomozók jelentek meg, és rajtaütöttek a férfin, az ügyészség pedig elrendelte az előzetes letartóztatását.

 

A Belügyminisztérium nem erősítette meg a lap értesüléseit. Pintérre a közelmúltban is hivatkoztak tízmilliókat bezsebelő csalók, a Blikk több ilyen esetet is felidézett a cikkében.

 

 

Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló