2024. március 28., Gedeon Johanna

Riasztó

#tarnazsadány #betörés #dohánybolt

Börtön várhat a tarnazsadányi férfira, aki a tetőt megbontva tört be a dohányboltba

Barna Benedek 2021.06.08. 16:14

Több mint 200 doboz cigarettát nyúlt le.

Betörők ügyében döntöttek a napokban a járási ügyészségek Hevesen és Egerben – számolt be portálunknak Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

 

A Hevesi Járási Ügyészség nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással vádol egy 31 éves férfit, aki tavaly április 17-én a hajnali órákban tört be egy tarnazsadányi dohányboltba.

A férfi felmászott az épület tetőszerkezetére, ott megbontotta a cserepet, felszakította a tetőfóliát, betörte a mennyezeti furnérlemezt, majd leereszkedett az eladótérbe, ahol a nála lévő táskákba bepakolt 8.000 forint készpénzt, több mint 200 doboz cigarettát, illetve szivarkát, valamint jó pár tasak dohányt és cigarettapapírt, melyekhez hozzácsapott még néhány öngyújtót és egy cigarettatöltőt is. Mindezeket magával vitte, majd egy máig ismeretlen helyre szállította, így a lopással okozott több mint félmillió forintos kár nem térült meg.

Az ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság – beismerése esetén – másfél év börtönt és két év közügyektől eltiltást szabjon ki az elkövetővel szemben, emellett kötelezze őt az általa okozott lopási és rongálási kár megtérítésére is.

 

Az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint egy 47 éves mikófalvai férfi 2020. december 18-án délben akkor tört be a helyi postára, amikor az ott dolgozó hölgy éppen ebédelni ment. A vádlott felfeszítette a kulcsra zárt bejárati ajtót, majd a szintén zárt felvételi térbe is behatolt, és onnan a kasszában lévő készpénzen kívül magával vitt egy állványt, melyen összesen 115 darab kaparós sorsjegy volt elhelyezve. Ez utóbbiakat a nyomozás során a rendőrség megtalálta az elkövető lakásán, így a sorsjegyek visszakerültek a postára, ahol a szerencsejáték iránt érdeklődő ügyfelek a nyeremény reményében később jogszerűen megvásárolhatták azokat.

 

A járási ügyészség kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással vádolja a betörőt, akivel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására és a pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt a vádiratában.

 

(Indexfotó: Sóki Tamás / MTI – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló