Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre rekordszámban felvételiztek
A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűncselekmény gyanúja miatt folytatott eljárást egy tarnaörsi lakos ellen, aki 2020. december 22-én 16 óra és december 24-én 12 óra között a kerítésen átmászva bement egy helyi családi ház udvarába és a melléképületből kéziszerszámokat tulajdonított el – írja a police.hu.
A rendőrségi honlap beszámolója szerint a nyomozók az eljárás során azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható 27 éves férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.
Íme, ezekről az eszközökről volt szó:
![kep1_430](/uploads/content/Balesetek%2C%20b%C5%B1n%C3%BCgyek%2C%20t%C5%B1z/2021/M%C3%A1jus/kep1_430.jpg)
A szerszámokat a kutatás során megtalálták a férfinél, így időközben visszakerülhettek a tulajdonosukhoz.
A rendőrök mostanra befejezték az ügy vizsgálatát, a keletezett iratokat továbbították, így a labda már az ügyészségnél pattog.