2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#garázdaság

Tarkónvágta az egyik, egy másik meg ököllel ütött Egerben


Az Egri Járási Ügyészség a garázdaság vétsége miatti ügyben feltételesen felfüggesztette a büntetőeljárást azzal a 40 éves férfival szemben, aki tavaly nyáron egy egri söröző teraszán a gyermekeik közötti korábbi konfliktus miatt szóváltásba keveredett ismerősével, aki ezért távozott az egységből – tájékoztatott az ügyészség. Az elkövető azonban haragosa után eredet, majd úgy vett rajta elégtételt, hogy tarkón vágta egy közeli füves területen.

 

Az ügy összes körülményének gondos mérlegelése után az ügyészség lehetőséget látott a feltételes ügyészi felfüggesztés alkalmazására, melynek időtartamát 1 évben állapította meg. Ezt indokoló körülmény volt a beismerő vallomás, a megbánó magatartás és a büntetlen előélet.

 

Szintén az Egri Járási Ügyészség vádemelés mellett döntött abban az ügyben, amelyben egy 33 éves motoros férfi 2021 júliusában a Verpelét és Tarnaszentmária közötti útszakaszon egy korábbi előzés miatt megállította a sértett autóját és számon kérte, hogy miért zavarta meg manővere végrehajtása közben. A férfi a vita során a járművében ülő sértettet a lehúzott ablakon keresztül ököllel arcon ütötte.

 

Az eljárás garázdaság vétsége mellett könnyű testi sértés vétsége miatt van folyamatban.

Az ügyészség vádiratában a férfival szemben közérdekű munka kiszabását indítványozta.

Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkoztatást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg a garázdaság vétségét követi el, amely két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A garázda elkövetők a vitarendezés olyan útját választották az alábbi esetekben, amelyek során a köznyugalom megzavarására alkalmas módon tanúsítottak erőszakos magatartást másokkal szemben.

indexkép: Getty Images

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló