Skip to main content
2026. május 22., Péntek, Júlia, Rita névnap

2021. okt. 24. Vasárnap, 13:31 | Székely Zoárd | Riasztó

Részegen ült volán mögé, majd parkoló autókkal ütközött egy férfi Tarnazsadányban

Lejárt a műszaki és jogsija sem volt a sofőrnek.

Az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű és négy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

Az anyagi kárral járó balesetek többsége vaddal történő ütközés miatt következett be, az egyik esetnél azonban a jármű vezetője ittasan ült a volán mögé, majd nekiütközött két, parkoló autónak is Tarnazsadányban.

Az intézkedéskor kiderült, hogy a férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, továbbá a személygépkocsi műszaki érvényessége lejárt és nem volt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása sem.

A járőrök előállították a 23 éves sofőrt a Hevesi Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési őrizetbe vették.

A szolgálatot ellátó állomány egy személyt ért tetten bűncselekmény elkövetésén, és nyolc főt fogott el az ellenük kiadott körözés alapján. A rendőrök egy főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, valamint további három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!