2024. március 28., Gedeon Johanna

Riasztó

#közlekedési baleset #kékfény #riasztó

Pénzbüntetést kért az ügyészség a cserbenhagyó sofőrre Heves megyében

Nagy Donát 2021.08.11. 09:45

Balesetet okozott, majd a helyszínről elszaladt. Nem rajta múlt, hogy nem történt tragédia.

Az Egri Járási Ügyészség cserbenhagyás vétségével vádolta meg azt a 40 éves férfit, aki 2021. április 24-én a délelőtti órákban a 33. számú főúton haladt Poroszló felől Besenyőtelek felé autójával, amikor figyelmetlensége miatt áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben szabályosan haladó gépkocsi bal oldalának – írja az Egri Járási Ügyészség közleménye.

 

Az ütközés következtében a vétlen autó megpördült és az úttestre merőlegesen állt meg, míg a vádlott járművének bal első kereke kitörött és az úttest jobb szélére sodródva állt meg.

A balesetben személyi sérülés nem történt, erről azonban a balesetet okozó férfi nem győződött meg, hanem a járművéből kiszállt, és azt hátrahagyva gyalogosan elhagyta a helyszínt.

Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt.

 

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló