2024. május 9., Gergely

Riasztó

Parkoló autóból akart lopni egy fiatal férfi Egerben, de rosszul időzített

2019.11.30. 00:00

A kocsi tulajdonosa rajtakapta.

 

Az Egri Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 23 éves helyi lakos ellen, aki 2020. december 28-án 12 óra körül Egerben, a Szalapart utcában odament egy parkoló autóhoz és annak utasteréből különböző szerszámokat és méhészeti kellékeket akart eltulajdonítani – írja a police.hu.

 

A férfi rosszul időzítette a lopási kísérletet: a jármű tulajdonosa megzavarta, ezért elfutott a helyszínről. A járőrök az adatgyűjtést követően két órán belül el is fogták a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható D. Dezsőt, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

 

Fotó police.hu

 

Az eset kapcsán a rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy a gépkocsifeltörések megelőzéséhez a következőkre oda kell figyelni:

 

 – A gépkocsit minden esetben be kell zárni, az ablakokat felhúzni.

 

 – Az utastérben nem szabad pénzt, táskát, iratokat, egyéb értéket hagyni. Ha ez mégis szükséges, ne látszódjon kívülről, milyen tárgyak találhatók a gépjárműben! 

 

 – Amennyiben a gépkocsi rendelkezik riasztóval akkor be kell kapcsolni, még akkor is, ha csak pár percre szállunk ki!


 – Ha módunkban áll, őrzött vagy forgalmas és kivilágított parkolókat kell igénybe venni.


A rendőrség azt kéri, hogy aki azt észlelte, a gépkocsiját feltörték, ne nyúljon semmihez, hiszen a járművet és annak környezetét a rendőrség vizsgálni fogja.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló