2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#ügyészség #kiskorúak #sarud #kerítés #csecsemő

Ördög járt Sarudon: egy nőt a babajával a karjában lökött a földre, majd saját unokáját árulta 6000 forintért

2021.02.05. 10:23

Döbbenetes esetekről adott hírt az ügyészség, amely fellebbezett az első fokú bírósági ítélet ellen az ügy kapcsán.

Fellebbezést jelentett be a Füzesabonyi Járási Ügyészség az első fokú bíróság ítélete ellen, melyben 4 és fél év börtönbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 54 éves nőt, akit emellett a gyámságtól, mint foglalkozásnak minősülő tevékenységtől is eltiltott, mégpedig végleges hatállyal - írta közleményében az ügyészség.

 

A vád tárgyává tett, és a bíróság által is megállapított tényállás szerint a vádlott 2017 júliusában Sarudon – azt követően, hogy egy szóváltás során az édesanyja karjai közül a földre taszított egy másfél éves csecsemőt – kiskorú gyermekeivel közösen még bántalmazta is az anyát az utcán, amivel mind neki, mind a babának könnyebb sérüléseket okozott, de egyidejűleg veszélyeztette saját lányainak helyes irányú erkölcsi fejlődését is.

Az elítélt asszony később, 2018 januárjában a gyámsága alatt álló, akkor tizenöt éves unokáját Sarudon 6.000 forintért felkínálta egy helyi lakosnak abból a célból, hogy az idős ember szeretkezzen a kiskorúval, ha kedvet érez hozzá.

A járási ügyészség nem vitatta sem a bűncselekmények ítéletbe foglalt minősítését, sem a kiszabott börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mértékét. Az ügyészi fellebbezés a foglalkozástól eltiltással kapcsolatos rendelkezés ellen irányult, ugyanis a vádhatóság álláspontja szerint anyagi jogszabályt sértett a bíróság akkor, amikor a végleges hatályú eltiltást kizárólagosan a gyámságra, mint tevékenységi körre korlátozta.

 

A Büntető Törvénykönyv 2017. december 1-től azt a szabályt tartalmazza, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetőjét (jelen esetben az unokáját pénzért áruló vádlottat), ha a bűncselekményt kiskorú személy sérelmére követte el, végleges hatállyal el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló