2024. április 19., Emma

Riasztó

#eger #csalás #vádemelés #heves megyei főügyészség

Nyolc ember ellen emeltek vádat Egerben egy országos netes csalássorozat miatt

Barna Benedek 2021.10.28. 13:43

A csalók nem létező tárgyakat kínáltak eladásra, így nyúltak le egyesektől százezer forintnál is nagyobb összeget.

 

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt nyolc személy – köztük egy észak-magyarországi illetőségű nő és férfi – ellen, akik valamennyien részesei voltak annak az országos méretű online csalássorozatnak, melynek során több tucat megtévesztett sértettnek okoztak esetenként százezer forintot meghaladó kárt 2018 májusa és 2019 februárja között – írja az ugyeszseg.hu.

 

Ebben az időszakban

a csalárd hirdetők több internetes hirdetési felületen járműveket, lakóautókat, mobilházat, konyhabútort, fűnyírót, kerti traktort és egyéb értékes használati tárgyakat kínáltak igen kedvező feltételekkel eladásra anélkül, hogy ezekkel dolgokkal a valóságban rendelkeztek volna.

Ezeket a látszólagos eladókat segítette a most megvádolt nő és a férfi azzal, hogy utóbbi a fővárosban olyan, nehéz körülmények között élő személyeket toborzott, akik vállalták, hogy a nevüket és a jellemzően frissen nyittatott folyószámlájuk számát adják az általuk is tudott megtévesztéshez, majd a számlákra érkező vételárat vagy előleget – némi jutalék fejében – készpénzben leszámolják az őket megbízó férfi kezébe. A csalássorozat szervezői és a pénzt átvevő férfi között az ügy I. rendű vádlottja, az 50 éves nő közvetített. Az átutalásokat követően hoppon maradt vásárlók természetesen utóbb próbáltak érintkezésbe lépni a vélt eladókkal az áruk elküldése érdekében, de az egyébként is sűrűn cserélgetett telefonok egy idő után elnémultak.

 

A Heves Megyei Főügyészség

a csalássorozat kivitelezésében aktívan közreműködő, jelenleg más ügyben letartóztatásban lévő nőt és férfit, mint bűnsegédeket 103 rendbeli bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, illetve vétségével vádolja. A hat további terhelttel szemben folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette a vád.

A Heves Megyei Főügyészség három vádlott esetében végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, míg a többiekkel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. Az ügyben a várható vagyonelkobzás biztosítása érdekében zár alá vételre is sor került.

 

(Indexfotó: pikrepo.com – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló