2023. február 3., Balázs

Riasztó

#ügyészség #garázdaság

Nem ment a zenéje, ezért behúzott a dj-nek Andornakon


Az Egri Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat két felnőtt férfi ellen, akik idén nyáron részt vettek egy éjszakai lampionos rendezvényen Andornaktályán – adta közre az ügyészség.

 

 Az idősebb vádlottnak nem tetszett, hogy a zenét szolgáltató dj nem játszotta le az ismerőse által kért számot, így a nyilvánosság előtt többször nyakon ütötte a lemezlovast. A férfi más személyekkel is kötekedett az eseményen, amit viszont vádlott-társa unt meg, ezért több alkalommal, ököllel fejbe ütötte őt.

 

 Az ügyészség a korábban már büntetett idősebb vádlottal szemben pénzbüntetés és közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta, még a büntetlen fiatalabb vádlottal szemben kizárólag közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkoztatást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg a garázdaság vétségét követi el, amely két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Súlyosabban minősül a bűncselekmény, ha például nyilvános rendezvényen követik el. A nyilvános rendezvény – a gyűlés kivételével – olyan esemény, amelyen azonos feltételek mellett bárki részt vehet.

indexkép: Getty Images

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló