2024. március 28., Gedeon Johanna

Riasztó

#bíróság #füzesabony #kékfény

Néhány hónap alatt 14-szer csaptak le a rendőrök egy prostituáltra Füzesabonynál

Székely Zoárd 2022.01.06. 11:12

Igazoltatáskor hamis adatokat adott meg a nő.

Két elkövetővel szemben is vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség, akik szándékosan megtévesztették az igazságszolgáltatási szerveket.

 

Az első esetben az ügyészség büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt emelt vádat az ellen a 25 éves férfi ellen, aki saját rokonát keverte bajba azáltal, hogy 2021. április 23-án feljelentést tett unokatestvére ellen, miszerint ő engedély nélkül elvitte az autóját és a telefonját is ellopta.

A nyomozó hatóság azonnal ki is hallgatta gyanúsítottként az ártatlan férfit, aki elmondta, hogy valójában a vádlott önként adta át neki az autó kulcsait, és kérte meg arra, hogy adja el a telefonját, így szerezve pénzt a számára.

Az eljárás későbbi szakaszában a vádlott beismerte, hogy valótlan történetet adott elő a feljelentésében, így a rendőrség azt az eljárást hamar meg is szüntette.

 

A másik ügyben szabálysértésre vonatkozó hamis vád vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt történt vádemelés az ellen a 27 éves nő ellen, akit 2019 évben pár hónap leforgása alatt összesen 14-szer vontak a rendőrök intézkedés alá a 3. számú főút mellett, ahol nem éppen az igaz szerelmet kereste.

Az intézkedések során helyszíni bírságok kerültek kiszabásra, de a formanyomtatványok nem a vádlott nevére szóltak, mivel okmányai hiányában a nő a testvére adatait diktálta be a rendőröknek, majd az ő nevében írta alá a dokumentumokat.

Az összesen több mint fél millió forintnyi bírság nem került befizetésre, így az ártatlan testvér ellen még végrehajtás is indult a szabálysértési eljárás keretében.

 

A Füzesabonyi Járási Ügyészség mindkét esetben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a rendőrökkel hamis tényállást, illetve adatokat közlő elkövetőkkel szemben.

 

 

Címlapfotónk illusztráció. Forrás: iStockphoto

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló