2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#eger #részeg #ittas #kékfény #riasztó

Munkaidőben kötötte el kollégája kocsiját egy részeg férfi Egerben

Nagy Donát 2021.11.08. 10:49

Azt mondta, személyes problémái akadtak, ezért kezdett cél nélküli kocsikázásba – jogosítvány nélkül.

Az Egri Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntettével, valamint ezzel halmazatban ittas járművezetés vétségével vádol egy 28 éves férfit, írják közleményükben. A vádlott Egerben azonos munkahelyen dolgozott az általa jogtalanul használt gépkocsi tulajdonosával, akivel tavaly, december 5-én is közösen érkeztek a céghez.

Itt az éjszakai műszak során a terhelt személyes problémái miatt abbahagyta a munkát, ezért arra kérte ismerősét, engedje meg, hogy az utcán parkoló gépjárműben aludjon.

A sértett ehhez hozzájárult, és jóhiszeműen átadta a slusszkulcsot, amivel a férfi kinyitotta az autót, beleült, majd az utastérben italozni kezdett, miközben a hidegben járatta a motort. Amikor már közepes fokban ittas állapotba került, úgy döntött, hogy elköti a kocsit, ennek megfelelően gázt adott, és – anélkül, hogy jogosítvánnyal rendelkezett volna – útnak indult a város belterületén, ahol végül belefutott egy rendőri ellenőrzésbe.

 

A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság – büntetővégzéssel – felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki az elkövetővel szemben, emellett határozott időre tiltsa el őt a közúti járművezetéstől. Amennyiben a férfi ez utóbbi büntetés hatálya alatt (bármilyen körülmények között) ismét a volán mögé ülne, azzal már önmagában is bűncselekményt valósítana meg, melynek következményeként sor kerülhet akár az ügyészi indítványban szereplő felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtására is.

 

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló