2024. október 4., Ferenc

Riasztó

#ügyészség #közlekedési baleset

Megbánt baleset


Van ilyen is.

 

A Büntető Törvénykönyv alapján tevékeny megbánás miatt nem büntethető, aki a közlekedési vétség elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. A Büntetőeljárásról szóló törvény pedig úgy rendelkezik, hogy az ügyészség megszünteti az eljárást, ha tevékeny megbánás folytán a büntethetőség megszűnt - tájékoztatott az ügyészség.

 

Az Egri Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatti bűnügyben megszüntette az eljárást, mivel a tevékeny megbánás folytán – sikeres és eredményes közvetítői eljárás eredményeképpen – a gyanúsított büntethetősége megszűnt.

 

 

Az ügyészség határozata szerint egy nő 2022 őszén, Bélapátfalván a bevásárlás után az egyik helyi bolt parkolóját kívánta elhagyni autójával. A gyanúsított hátramenetbe kapcsolat, majd elkezdte a tolatást, azt azonban figyelmetlenül hajtotta végre, így a kocsi hátsó részével elütötte a jármű mögött sétáló sértettet.

 

A női gyalogos a balesetben súlyos kézsérülést szenvedett.

 

A Heves Vármegyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Igazságügyi Osztálya az ügyészi döntés alapján lefolytatta a közvetítői eljárást, mely 2023 nyarán véget ért. A felek között erkölcsi és anyagi jellegű jóvátételről született megállapodás, aminek teljesítése is megtörtént. Ezek alapján a gyanúsítottal szemben az ügyészség megszüntette a büntetőeljárást.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló