2024. május 8., Mihály

Riasztó

#gyöngyös #fegyver #polgármesteri hivatal

Másfél év börtönt kért az ügyészség a gyöngyösi polgármesteri hivatal támadójára

Nagy Donát 2021.12.15. 09:22

Nyáron rontott be a hivatalba azzal a céllal, hogy megölje a polgármestert az elmaradt segélye miatt.

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Gyöngyösi Járási Ügyészség azzal a 46 éves férfival szemben, aki nyáron – vélt sérelmei miatt - pisztollyal a kezében fenyegetőzött Gyöngyösön, a polgármesteri hivatalban.

 

 

A vádlott korábban maga is az önkormányzati hivatal dolgozója volt, így ismerte a járást az épületben. Ezt kihasználva, 2021. június 16-án délben, egyenesen a titkárságra ment, ahol személyesen a polgármestert kereste. Miután nem sikerült találkoznia vele, közölte az ott dolgozókkal, hogy a városvezetőt jött megölni, mivel nem folyósítanak számára segélyt, annak ellenére, hogy ő arra jogosultnak érzi magát.

Miközben ezeket mondta, jól láthatóvá tette az oldalán hordott gázriasztó pisztolyt, illetve a nadrágzsebében tartott nagyméretű konyhakést, ezért az alkalmazottak a helyszínre hívták az egyenruhás portást, aki távozásra szólította fel a vádlottat.

Ő azonban erre nem volt hajlandó, ráfogta a pisztolyt, és őt is lelövéssel fenyegette, miközben azt kiabálta, hogy

ne közelíts, akármilyen egyenruhás ember idejön, azt lelövöm!

A munkaköre folytán hivatalos személynek minősülő sértett erre meghátrált. A férfit csak később – részben rendőri segítséggel – sikerült megfékezni és lefegyverezni. A férfit hamarosan őrizetbe vették, majd a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte a letartóztatását.

 

A Gyöngyösi Járási Ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság – beismerése esetén – másfél év börtönt és két év közügyektől eltiltást szabjon ki az elkövetővel szemben, emellett kobozza el a tőle lefoglalt konyhakést, elemlámpával egybeépített elektromos sokkolót, valamint a gáz riasztó fegyvert, és az ahhoz való töltényeket is.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló