2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#terrorista #terrorelhárítási központ

Magyar Nemzet: a Puskás Arénában is robbantott volna az elfogott iszlamista

Barna Benedek 2021.06.02. 18:25

Több helyszínre tervezett merényletet a férfi a TEK szerint.

Portálunk is beszámolt róla, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden elfogott egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon.

 

A Magyar Nemzet azt írja, értesüléseik szerint a Kecskeméten őrizetbe vett férfi több magyarországi helyszínen is robbantani akart.

Elsőként a labdarúgó-Eb budapesti helyszínén, a Puskás Arénában, ahol 70 ezer ember életét veszélyeztethette volna. Ugyanakkor a Balatonon túristák tömegébe is bele akart hajtani személyautóval.

A lap úgy tudja, a TEK bizonyítékai olyan súlyúak, hogy nemcsak az alapos gyanút támasztják alá, hanem a majdani büntetőperben is perdöntők lehetnek.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a gyanúsított letartóztatására tett indítványt, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig egy hónapra – 2021. július 2-ig – elrendelt.

 

Az MTI beszámolója szerint a TEK főigazgatója, Hajdu János szerdán tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a férfi többféle terrortámadást, tömegrendezvényen történő robbantást, továbbá tömegbe hajtva elkövetett támadást tervezett az országban.

 

A főigazgató hozzátette: az illetékes igazgatóságuk hetek óta felderítést folytatott az ügyben, miután az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon – amelyekre szigorú belépési rend alapján lehet csak belépni – egy magyar fiatalember is részt vett a beszélgetésekben.

 

A párbeszéd tartalma ellenséges ideológiát, "kimondottan dzsihadista propagandát valló" emberekkel terrortámadásra való felkészülésről, azokra vonatkozó eszközökről, anyagokról, módszerről szólt – közölte az altábornagy.

 

(Indexfotó: MTI -– Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló