2024. április 19., Emma

Riasztó

#gyöngyös #védettségi igazolvány #gyöngyöshalász #kötelességszegés #vesztegetés elfogadása #visszaélés

Letartóztatásban a védettségi igazolvánnyal üzletelő gyöngyöshalászi és a gyöngyösi nők

Barna Benedek 2021.11.25. 13:00

Az orvosi asszisztens és segítője közel 90 embernek adott ki hamis okmányt.

 

Portálunk is hírt adott róla, hogy a rendőrök kedden elállítottak egy 41 éves orvosi asszisztenst és a 47 éves segítőjét, akik ellen védettségi igazolással való visszaélés, valamint vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult büntetőeljárás.

 

A gyöngyöshalászi és a gyöngyösi nők 2021 májusa és júliusa között – az eddigi információk alapján – közel 90 személynek állított ki hamis és valótlan tartalmú védőoltásról szóló igazolást, és valótlan adatokat rögzítettek egy központi rendszerben, ezáltal a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványukhoz.

 

A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, közvetítő személyeken keresztül akár 50.000 forintot is kaptak, amit egymás között szétosztottak. A két nőt a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A bűncselekménnyel összefüggésben további 16 személlyel szemben indult büntetőeljárás.

 

 

Az ügyről szóló törvényszéki sajtóközlemény szerint az Egri Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön letartóztatta a két nőt, akit 88 rendbeli kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és ugyanennyi rendbeli védettségi igazolással visszaélés bűntettével gyanúsít a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság.

 

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottak esetében megalapozottan feltehető, hogy ha szabadlábon hagynák őket, a tanúkat befolyásolnák, ezzel a bizonyítást megnehezítenék, illetve a bíróság úgy találta, reális a veszélye a bűnismétlésnek.

 

A végzés nem végleges, azt az ügyész tudomásul vette, azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be. A végleges döntést az Egri Törvényszék hozza meg.

 

(Indexkép forrása: M1 híradó / YouTube)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló