Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Közokirat-hamisítás miatt emelt vádat két egerszalóki lakossal szemben az Egri Járási Ügyészség. A vádirat szerint egyikük (egy 35 éves férfi) 2020 augusztusában vásárolt egy személygépkocsit, melynek eladását a korábbi tulajdonos bejelentette az okmányirodában.
Mivel a vevő 15 napon belül elmulasztotta a bejelentést, a hatóság a kocsit ideiglenes hatállyal kivonta a forgalomból.
Erről tudomást szerezve a férfi okirat hamisításra szánta el magát: társával – egy 32 éves nővel – közösen későbbre dátumozta, valamint hamis aláírásokkal látta el az adásvételi szerződés nála maradt hiányos példányát, melyet azután benyújtott a hatósághoz, remélve, hogy így mentesülhet a késedelem korábbi következményei alól.
Ezzel nemhogy javított, hanem éppenséggel rontott a helyzetén. A közhiteles gépjármű nyilvántartásba – mint közokiratba – ugyanis nem jegyezték be az általa szolgáltatott valótlan adatokat, viszont a két szerződéshamisító ellen büntetőeljárás indult közokirat-hamisítás kísérlete miatt.
A nyomozást követően benyújtott vádiratában az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság büntetésül kötelezze jóvátételi munkavégzésre az elkövetőket.
Volt párja autójára utazott egy feldebrői férfi
Egy másik ügyben magánokirat-hamisítással vádol az Egri Járási Ügyészség egy 47 éves feldebrői férfit, aki meg akarta szerezni volt élettársa gépkocsiját, ezért még 2018 decemberében egy hamis adásvételi szerződést szerkesztett,
melyre mint eladóét a volt élettársa adatait és aláírását hamisíttatta rá, majd ismerőse révén a hamis szerződésre hivatkozva megpróbálta kicsalni a járművet a tulajdonosától.
Ez ugyan nem sikerült, de a férfi ellen így is büntetőeljárás indult hamis magánokirat felhasználása miatt.
Az ügyészség a nyomozás befejezését követően feltételesen felfüggesztette a büntető eljárást, azonban a felfüggesztés időtartama nem telt el eredményesen, ezért most vádemelésre került sor az ügyben. A vádhatóság a vádiratában közérdekű munkavégzés kiszabását indítványozta.
Címlapfotónk illusztráció. Forrás: Shutterstock