2024. április 19., Emma

Riasztó

#vádemelés #munkásőrség #egri járási ügyészség

Kiderült, hogyan büntetné az egri ügyészség a hagyományőrző munkásőrt a vörös csillag használatért

2021.04.07. 15:06

Az önkényuralmi jelképnek a Facebookon sincs maradása.

Portálunk is megírta, hogy az Egri Járási Ügyészség március végén önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt vádat emelt a Hagyományőrző Munkásőr Társaság vezetője, Juhász Norbert ellen a Magyarországon tiltott önkényuralmi jelképnek számító vörös csillag használata miatt.

 

Szerdán az ügyészség közleményt adott ki az ügy kapcsán. Ebben leírták, hogy a vádlott saját bevallása szerint tizenöt évesen, korengedménnyel lépett be egy, a rendszerváltoztatás után alakult pártba, ahol több egykori munkásőrrel is kapcsolatba került, aztán ennek a körnek a tagjai elhatározták, hogy szabadidejükben ápolni fogják a korábban feloszlatott Munkásőrség hagyományait.

 

Bár a társaság civil szervezetként történő bírósági bejegyzésére soha nem került sor, a vádlott az interneten egy önálló honlapot, majd 2018-tól egy közösségi oldalt is működtetett. Az itt található egyik bejegyzés írója úgy fogalmazott: "emlékszünk az első egységek megalakulásának felemelő és felejthetetlen perceire, a munkásőr egységek első demonstrációira. Hiszen a szürke pufajkás, Lenin sapkás vörös csillagos férfiak, lányok és asszonyok a mi elvtársaink…" Az ilyen, és hasonló tartalmú nyilvános közzétételek illusztrálására az oldal és a honlap üzemeltetője, egyben szerkesztője - maga a vádlott - több esetben is ötágú vöröscsillagot használt, illetve ezt a tiltott önkényuralmi jelképet mint profilképet is alkalmazta.

munkasör
Kép forrása: Facebook

 

Az ügyészség emlékeztet, hogy a Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon nagy nyilvánosság előtt használ, vagy közszemlére tesz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.

 

Az Egri Járási Ügyészség ennek a törvényi szabályozásnak megfelelően emelt vádat a férfival szemben, és esetében pénzbüntetés kiszabását, valamint - a bíróság által ügyészi indítvány alapján ideiglenesen már most is hozzáférhetetlenné tett - egyes tartalmak végleges hozzáférhetetlenné tételét indítványozta.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló