2024. október 3., Helga

Riasztó

#gyöngyös #ügyészség #lopás #riasztó

Késsel támadt édesanyjára egy gyöngyösi fiú, mert az nem akart neki adni 5 ezer forintot

Nagy Donát 2022.01.05. 10:12

Az elromlott mobiltelefonja miatt kért pénzt először szóval, majd késsel.

Az ügyészség közleménye szerint a 20 éves, munkanélküli vádlott egy gyöngyösi társasház emeleti lakásában albérletben élt az édesanyjával és a nagynénjével. 2021. április 13-án, dél körül a fiú a konyhában 5.000 forintot kért az édesanyjától, mert ki kellett fizetnie a mobiltelefonja javítási költségeit.

Az anya nem adott pénzt a gyermekének, aki ezért megharagudott rá, egyre erőszakosabban követelte az összeget, majd felkapott egy közel 13 cm pengehosszúságú konyhakést, és azzal felé vágott úgy, hogy meg is sebezte a jobb kezét.

Mindezt látta a sértett nővére, aki a húga védelmére kelve dulakodni kezdett a vádlottal. Ennek során a férfi előbb mellkason, majd hastájékon szúrta a nagynénjét, aki testüreget megnyitó életveszélyes sérüléseket szenvedett.

 

A késelés után a terhelt magához vette az anyja működő mobiltelefonját, és azt zsebre vágva távozott a lakásból. A rendőrök nem sokkal később az utcán fogták el őt.

 

A vádlottat – részben az általa gyakran használt tudatmódosító szerek hatására kialakult – sérült személyiségszerkezete a cselekmény elkövetésekor enyhe fokban korlátozta magatartása következményeinek teljes körű felismerésében, illetve az ennek megfelelő cselekvésben.


A Heves Megyei Főügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével és életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja az elkövetőt.

 

A vádhatóság azt indítványozta, hogy a terhére rótt bűncselekmények miatt – melyek maximális halmazati büntetési tétele 15 évi szabadságvesztés – a törvényszék a tárgyaláson főbüntetésül végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki a férfival szemben.

 

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló