2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#rendőrség

Ittasan ütközött a Rákóczi úton vasárnap délelőtt

Csarnó Ákos 2022.09.12. 10:07

 

Az elmúlt hétvégén is volt dolga a rendőröknek

 

A hétvége során egy személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A rendőrök kettő személy fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hat személyt állítottak elő és egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés is egy esetben történt.

 

A személyi sérüléses baleset Egerben, a II. Rákóczi Ferenc úton történt vasárnap délelőtt. Két személygépkocsi ütközött össze, és az egyik járművet vezető nő sérült meg. Kiderült, hogy a másik autót vezető férfi alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, ugyanis pozitív lett a vele szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés.

 

Lőrinciben egy motoros ellenőrzésekor megállapították a rendőrök, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint a motor is ki volt vonva a forgalomból. A járőrök Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján között pedig egy személygépkocsival közlekedő férfit igazoltattak, akinek szintén nem volt vezetői engedélye. Mindkét sofőrt előállították és szabálysértési eljárás indult ellenük.

 

forrás: police.hu

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló