Skip to main content
2025. február 09., Vasárnap, Abigél, Alex névnap

2021. jan. 15. Péntek, 14:26 | EÜ | Riasztó

Részegen próbált előzni és a sorompónak hajtott egy sofőr Szilhalmon

Rajta kívül még két másik ittas vezetővel szemben emeltek vádat a közelmúltban Heves megyében.

Hiába a folyamatos figyelmeztetések az ittas vezetés veszélyeire, sajnos ezzekkel sokan nem törődnek, és az Egri Ügyeken is sűrűn kell olyan esetekről beszámolnunk, hogy részeg sofőr balesezezett. Aki pedig piásan ül a volánhoz, az a balesetveszély mellett a büntetést is kockáztatja. Az ügyészség pénteken arról számolt be, hogy a közelmúltban három ittas sofőr ellen is vádat emeltek Heves megyében:

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy 40 éves hevesaranyosi férfival szemben, aki még 2019. január 26-án délután vezette ittasan a gépjárművét Egerbakta és Eger között. A vádlott – mivel ittasságából eredően nem az útvonalvezetésének megfelelően kormányzott – egy enyhe balra ívelésű kanyarban megcsúszott, kocsijával lehajtott az úttestről és előbb egy távközlési oszlopnak, majd egy út menti telephely falának ütközött.

Egy másik vádirat szerint a 39 éves vádlott 2020. május 9-én késő este haladt az autójával közepes fokban ittas állapotban Mátraderecske irányából Mátraballa irányába, amikor a töredezett, egyenletlen, hullámos és emelkedő úton ittassága miatt letért az úttestről, az út melletti árokba hajtott és ott nekiment egy vadveszélyt jelző táblának, amit kidöntött.

ittas-sofor-freepik
Fotó: jcomp / freepik.com (Képünk illusztráció)

Egy további, nemrégiben benyújtott vádirat szerint egy 35 éves anarcsi férfi 2020. május 26-án délután Szihalom belterületén vezetett ittasan, aminek során egy egyenes útszakaszon előzni próbált, de a manőver nem sikerült, így letért az aszfaltról, felkapott az útpadkára, kicsit kacsázott, majd végül a falu vasútállomása melletti fény- és félsorompónak ütközött, ahol megállt.

Az ügyészség mindhárom esetben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja az elkövetőket, emellett a sorompó megrongálása miatt közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt is vádat emelt az érintett járművezetővel szemben.

A súlyosító és enyhítő körülményekre figyelemmel a vádhatóság két ügyben felfüggesztett szabadságvesztés, egy esetben pedig pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, továbbá indítványozta azt is, hogy a bíróság mindhárom terheltet határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.