2024. április 18., Andrea Lima

Riasztó

#laskó-völgyi víztározó #káli tó #horgász #horgászengedély

Más papírjával pecázott a férfi az Egerszalóki-tónál, a neki szánt bírság az irat tulajának ment

2021.04.21. 12:25

Az elhagyott iratok gazdáját keverte bajba a horgászjegy nem túl becsületes megtalálója.

Az Egri Járási Ügyészség több bűncselekmény elkövetésével vádol egy 57 éves káli férfit, aki más nevére szóló okiratokat mutatott be a halőrnek, amikor az rajtakapta őt a szabálytalan horgászaton – számolt be szerdán az ugyeszseg.hu.

 

A vádirat szerint a férfi 2019 tavaszán a káli tó partján egy horgászjegyet és egy fogási naplót talált, melyeket ahelyett hogy becsületes megtalálóként visszajuttatott volna a tulajdonosukhoz, megtartott abból a célból, hogy amennyiben szükségét érzi, jogellenesen felhasználja azokat.

 

Erre hamarosan, 2019. július 28-án sor is került, ugyanis ezen a napon a vádlott a reggeli órákban területi engedély nélkül, három bottal pecázott az egerszalóki horgásztóként is emlegetett Laskó-völgyi víztározónál, ahol a halászati őr ellenőrizte. Ekkor kiderült, hogy a terhelt fogott már két kilónyi pontyot, amit persze nem rögzített a talált fogási naplóba.

 

A tapasztalt szabálytalanságok miatt a halőr elvette a vádlott által neki átadott – más nevére szóló – közokiratokat, melyek alapján feljelentést tett a halgazdálkodási hatóságnál. A járási hivatal ennek alapján röviddel később határozatot hozott, melyben területi jegy nélküli horgászat, meg nem engedett számú készséggel történő horgászat és a fogási napló vezetési kötelezettség elmulasztása miatt 45.000 forint halvédelmi bírságot szabott ki a horgászjegy valódi tulajdonosával szemben, emellett 9 hónapra eltiltotta őt mindenfajta horgászjegy és halászati engedély váltásától, valamint bevonta a halőr által elvett horgászjegyet. Ezek után nem csoda, hogy az érintett – ártatlanságának tudatában – a rendőrséghez fordult.

horgász-pexels
Fotó: pexels.com (Képünk illusztráció)

A most benyújtott ügyészi vád szerint a vádlott a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegésre vonatkozó hamis vád vétségét, valamint a közokirat-hamisítás bűntettét követte el azáltal, hogy a halászati ellenőrzés során magát másnak kiadva, a más nevére szóló okmányok átadásával azok valódi tulajdonosát vádolta hamisan közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegéssel, továbbá közreműködött abban, hogy a területi halgazdálkodási hatóság valótlan tényt foglaljon közokiratba.

 

Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság pénzbüntetést szabjon ki az elkövetővel szemben, emellett a lefoglalt okiratokat adja ki az illetékes járási hivatalnak, ahonnan azok majd visszakerülhetnek ártatlanul megbírságolt tulajdonosukhoz.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló