2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#vádemelés #bántalmazás

Heves megye – Veréssel, fojtogatással csikart ki pénzt szüleiből az alkoholista férfi, mindezt szenteste napján

2021.02.25. 11:44

23 ezer forintot vett el.

Az Egri Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a 33 éves elkövetővel szemben, aki tavaly december 24-én egy Egerhez közeli faluban fenyegette, ütlegelte, a földre lökte és fojtogatta is a szüleit, majd elvett tőlük összesen 23. 000 forintot – számolt be az ugyeszseg.hu.

 

A vádlottat italozó életmódja miatt a barátnője előzőleg elküldte a lakásából, így az ünnepek közeledtével a férfinak nem volt hová mennie, ráadásul december 24-én a hajnali órákban a rendőrök is igazoltatták az utcán a kijárási korlátozás megszegése miatt. Az intézkedés befejeztével a lakcím nélküli terhelt azt kérte, hogy vigyék őt a szüleihez.

 

A szülői házban a rendőrök távozását követően a vádlott veszekedni kezdett a két idős emberrel, akiktől pénzt követelt, majd amikor nem kapott, önhatalmúlag értékek után kutatott a lakásban.

Ennek során kiforgatta a szekrények tartalmát, és amikor a szülei ebben megpróbálták megakadályozni, többször meglökte, megütötte őket, sőt fojtogatta is az édesanyját, aki az erőszak hatására végül átadott neki 3.000 forintot. A vádlott azonban nem elégedett meg ezzel, kevesellte az összeget, tovább gyötörte felmenőit, ezért az apa – féltve felesége, valamint a saját testi épségét – egy közeli bankautomatához kísérte őt, ahonnan további 20.000 forintot készpénzt vett fel és adott át erőszakos fiának.

A történtek után a rendőrség még aznap őrizetbe vette a férfit, akinek letartóztatását a bíróság ügyészi indítványra elrendelte. A terhelt jelenleg is ennek a kényszerintézkedésnek a hatálya alatt áll, így egy börtöncella lakójaként várja a bírósági előkészítő ülést.

 

Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a szülei sérelmére elkövetett, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett súlyos bűncselekmény miatt a büntetett vádlottal szemben – amennyiben az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – a bíróság 5 év börtönt szabjon ki, és 5 évre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, emellett rendelje el a korábban kiszabott 1 év 2 hónap időtartamú felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének a végrehajtását is.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló