Négy problémás területet azonosítottak Egerben – összeült a Közbiztonsági Kerekasztal
Agresszív kéregetés, széthagyott hulladék, hajléktalansággal összefüggő közterületi problémák és az új típusú drogok terjedése – elsősorban ezekkel a jelenségekkel foglalkozna az Egerben most létrehozott Közbiztonsági Kerekasztal. Vágner Ákos polgármester szerint bár a rendőrségi statisztikák összességében nem rosszak, a városban élők biztonságérzetét számos, a számokban kevésbé megjelenő probléma is befolyásolja.
Megtartották az első, egyelőre előkészítő Közbiztonsági Kerekasztalt Egerben – számolt be róla Vágner Ákos polgármester. A kezdeményezés célja, hogy a közbiztonságban, városrendészetben és szociális ellátásban érintett szervezetek összehangoltabban kezeljék a városban tapasztalható problémákat.
A polgármester szerint Eger rendőrségi statisztikái összességében nem tekinthetők rossznak, a lakosság biztonságérzetét azonban nem kizárólag a bűnügyi adatok határozzák meg. Számos olyan, akár be sem jelentett eset történik, amely önmagában nem feltétlenül számít súlyos közbiztonsági problémának, a mindennapokban mégis zavaró vagy félelmet keltő lehet.
Ilyenek lehetnek a közterületi konfliktusok, az agresszív kéregetés, a széthagyott szemét vagy az önkívületi állapotban lévő emberek megjelenése.
Négy területre koncentrálnának
Az első egyeztetésen a rendőrség, a városrendészet, a szociális terület és más érintett szereplők vették számba a tapasztalatokat, a rendelkezésükre álló eszközöket és azokat a pontokat, ahol szorosabb együttműködésre lenne szükség.
A megbeszélésen négy kiemelt problémakört határoztak meg.
Az egyik a kukázás és az illegális hulladék kérdése. Vágner Ákos szerint az 50 forintos palack-visszaváltási rendszer bevezetése óta egyre gyakrabban fordul elő, hogy a visszaváltható csomagolásokat keresők szétszórják a kukák tartalmát, majd rendezetlenül hagyják a környezetet.
Külön problémaként kezelnék az agresszív kéregetést is. A városrendészet tapasztalatai szerint többféle magatartással találkoznak: a csendben pénzt kérő emberek mellett vannak agresszívan fellépő, illetve gyermekkel vagy állattal kéregetők is. Ezek jogi megítélése eltérő lehet, ezért azt is áttekintik, milyen intézkedési lehetőségeik vannak a hatóságoknak.
A harmadik terület a hajléktalanság. A polgármester hangsúlyozta, hogy ez elsősorban szociális kérdés és megoldandó élethelyzet, ugyanakkor közterületi problémák is kapcsolódhatnak hozzá. Vizsgálni szeretnék többek között az autóban vagy közterületen élők helyzetét, a más településekről érkezők problémáját, valamint az üres önkormányzati ingatlanok védelmét.
Az új drogokat tartják az egyik legveszélyesebb problémának
A negyedik kiemelt terület az olcsó, új típusú kábítószerek terjedése. Vágner Ákos ezt az egyik legsúlyosabb és legveszélyesebb problémának nevezte.
A városban egyre gyakrabban lehet találkozni közterületen önkívületi állapotban lévő emberekkel. A polgármester szerint ennek kezelése messze túlmutat az önkormányzat lehetőségein, ezért ezen a területen különösen fontos a rendőrség, a szociális szakemberek és más szervezetek összehangolt fellépése.
A városvezetés szerint egyik felsorolt problémát sem lehet egyetlen intézményre vagy hatóságra bízni. A rendőrség, a városrendészet, a polgárőrség, a szociális szakemberek, civil szervezetek, az igazságszolgáltatás és az önkormányzat együttműködésére egyaránt szükség lehet.
Az egrieket is tájékoztatnák, mikor kihez fordulhatnak
A Közbiztonsági Kerekasztal egyik következő feladata ezért egy olyan lakossági tájékoztatás kidolgozása lehet, amelyből az egriek megtudhatják, egy-egy problémás helyzetben mit tehetnek, kit értesíthetnek, és melyik szervezettől milyen segítséget várhatnak.
A mostani ülés még csak a közös munka előkészítése volt. Vágner Ákos szerint a folytatásban további érintetteket is bevonnak, áttekintik a jelenleg rendelkezésre álló intézkedési lehetőségeket, és ahol szükséges, akár jogszabály-módosítást is kezdeményezhetnek.
A cél az, hogy az intézkedésre jogosult szervezetek valóban rendelkezzenek azokkal az eszközökkel, amelyekkel a mindennapokban is érzékelhető közterületi problémákra hatékonyabban tudnak reagálni.
indexkép: youtube
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!