2022. május 16., Mózes Botond

Riasztó

#eger #lopás #vádemelés #tolvaj #halmajugra #börtön

Ugrottak a lehetőségre: az egri börtönben elzárt ismerőseik házát fosztották ki a fiatalok Halmajugrán

Barna Benedek 2021.06.30. 13:51

Tudták, hogy nincsenek otthon, a hátsó ajtó pedig nyitva volt...

Az Egri Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopással vádol két fiatalkorút – egy fiút és egy lányt – akik tavaly májusban Halmajugrán úgy döntöttek, kihasználják azt, hogy ismerőseik nem tartózkodnak otthon, mivel éppen elzárás büntetésüket töltik az egri büntetés-végrehajtási intézetben – tájékoztatta portálunkat szerdán Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

A két elkövető a nyitott hátsó ajtón át belopózott az üresen álló házba, majd onnan eltulajdonították a sértettek számítógépét, hangfalait, nagyképernyős televízióját, mobiltelefonját, sőt még a kávéfőzőjüket is. Mindezeket belepakolták az épület mellett álló gurulós kukába és kényelmesen eltolták a helyszínről.

A vádlottak a lopással 150.000 forintos kárt okoztak a sértetteknek.

 

Az ügyészség az elkövetőkkel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, illetve próbára bocsájtásra tett indítványt, emellett indítványozta azt is, hogy a bíróság rendelje el a pártfogó felügyeletüket.

 

A pártfogó felügyelet keretében az ügyészség a korábban már büntetett fiú számára kötelező magatartási szabályként előírná, hogy regisztráltassa magát álláskeresőként a lakóhelye szerint illetékes járási hivatalnál, ott a szakügyintézővel tartson rendszeres kapcsolatot, jelentkezési kötelezettségének tegyen eleget, lehetőség szerint jelentkezzen szakmaképzésre, megélhetése anyagi feltételeinek biztosítása érdekében vállaljon alkalmi munkát, illetve törekedjen bejelentett munkaviszonyt létesíteni, továbbá pártfogó felügyelőjével havi rendszerességgel tartson kapcsolatot, és számoljon be neki életviteléről, életkörülményeiről.

 

(Indexfotó: unsplash.com – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló