2024. március 28., Gedeon Johanna

Riasztó

#deutsch tamás #gyilkosság #késelés

Halálos késelés Óbudán: meggyilkolták a fideszes EP-képviselő, Deutsch Tamás apósát


Pénzügyi vita állt a háttérben.

Halálos kimenetelű késelés történt Budapest III. kerületében, egy Nánási úti társasház egyik lakásában péntek este 18 óra körül. A lakást bérlő 57 éves férfi összevitatkozott a 66 éves főbérlővel, majd megkéselte őt.  A mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársai megpróbálták újraéleszteni a sérült férfit, de életét a szakszerű ellátás ellenére sem lehetett megmenteni – közölte pénteken a police.hu.

 

Az RTL Klub szombat esti Híradójának információi szerint pénzügyi vita állt a gyilkosság hátterében. A hírműsor úgy tudja, egy ismert fideszes politikus apósát gyilkolta meg az 57 éves gyanúsított. Kihallgatásán beismerte a gyilkosságot, kezdeményezték a letartóztatását.

 

Központi rohamkocsi érkezett a helyszínre, zajlott az újraélesztési kísérlet, de sajnos be kellett látni, hogy nincs esély a sikerre, olyan súlyosak voltak a férfi sérülései, hogy a helyszínen életét vesztette

– mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

 

A gyilkossággal gyanúsított 57 éves férfi tavaly költözött be a lakásba, egyedül élt, és bár eleinte nem volt vele gond, az utóbbi hónapokban sok panasz érkezett rá. Vélhetően péntek este kellett volna kifizetni a bérleti díjat, a két férfi emiatt veszhetett össze.

Kollégáim a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták, előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe is vették. Ellene emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A gyanúsított a tettét a kihallgatáson elismerte

– közölte Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfi letartóztatásáról a bíróság a következő napokban dönthet.

 

Késő este a Blikk szúrta ki ifjabb Dunai Ede író - id. Dunai Ede egykori labdarúgó fiának - bejegyzését, amelyben ő már meg is nevezte, hogy Lazsányi László az áldozat. Lazsányi pedig Deutsch Tamás feleségének, Deutsch-Lazsányi Erikának, az MTK ritmikus sportgimnasztikai szakosztályelnökének az édesapja.

 

Dunai Ede a bejegyzést később eltávolította, viszont szombat este Deutsch-Lazsányi Erika is közölte a Facebookon a szomorú hírt.

 

 

Azóta pedig a magyarfutball.hu oldalán is megerősítették, hogy Lazsányi László valóban meghalt pénteken. A honlap szerint Lazsányi László – akinek beceneve „Lazsa”  volt – többszörös ifjúsági válogatott volt, a BVSC csapatában nevelkedett Törőcsik Andrással és Fekete Lászlóval.

 

Katonaidejét a Kossuth KFSE csapapatában töltötte, ahol Budai László volt az edző a 70-es években. A Székesfehérvári MÁV Előre csapatában lett NB-I-es játékos, később a 80-as évek elején Csepelre igazolt.

 

Az idős férfi vasárnap, december 5-én ünnepelte volna a 67. születésnapját. 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló