Skip to main content
2026. július 01., Szerda, Annamária, Tihamér névnap

2024. nov. 14. Csütörtök, 11:53 | Bakos Balázs | Riasztó

Füzesebonyi Járási Ügyészség - Hamis vád

A rablást csak kitalálta, a ruháit kábító hatású anyagra cserélte el

A hamis vád bűntettét követi el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki mást a hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol. Súlyosabban – egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel – fenyegetett a cselekmény, ha a hamis vád alapján az érintett ellen büntetőeljárás indul, melyben őt gyanúsítottként hallgatják ki.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség most egy ilyen ügyben emelt vádat.

 A vádlott egy rokona 2022 októberében arról tett bejelentést a rendőrségen, hogy az ún. kompolti réten ismeretlen személyek kirabolták a testvérét, erőszakkal elvették tőle a cipőjét és a kabátját. Emiatt a rendőrség súlyos bűncselekmény – rablás bűntette – miatt rendel el nyomozást. A rablás állítólagos áldozatát az alapügyben kihallgatták, majd számára fényképről történő felismerésre bemutatást tartott a nyomozó hatóság, mely során a férfi azt állította egy fotóról, hogy az a támadói egyikéről készült. A nyomozó hatóság erre gyanúsítottként hallgatta ki a beazonosított személyt.

Később az alapügyben ismételten sor került a „sértett” kihallgatására, ekkor azonban az ügy száznyolcvan fokos fordulatot vett, ugyanis a férfi bevallotta, hogy a rablást csak kitalálta, a ruhái azért nincsenek meg, mert azokat kábító hatású anyagra cserélte el.

A nyomozó hatóság ezt követően megszüntette az alapeljárást, mivel abban teljes bizonyítást nyert, hogy a jelen ügy terheltje hamisan vádolt meg egy igen súlyos bűncselekmény elkövetésével egy konkrét, de ártatlan személyt.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a bíróságra emiatt benyújtott vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a mást alaptalanul bajba keverő, ám bűnét végül bevalló férfival szemben.

Indexkép: pixabay, illusztráció

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!