2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#m3-as autópálya #jogosítvány

Forgalomból kivont autóval kocsikázott az M3-ason egy 15 éves fiú

Barna Benedek 2022.03.18. 13:41

A tini elmondása szerint egy telefonért cserébe kapta a járművet.

 

A rendőrök rekesztették be egy tizenéves fiú kocsikázását az M3-ason – számolt be a police.hu pénteken.

 

A rendőrségi közlemény szerint az eset még szerda este történt. A Gödöllői Autópálya Alosztály járőrei Mogyoród térségében, az autópálya 19-es kilométerszelvényénél intettek ki egy személygépkocsit, és

az igazoltatáskor kiderült, hogy a sofőr mindössze 15 éves, vagyis már csak az életkorából adódva sem lehet jogosítványa. Ráadásul a járgány, amelyet vezetett, ki volt vonva a forgalomból.

A fiatalkorú fiú elmondta a rendőröknek, hogy napokkal azelőtt telefonját cserélte el az autóra, amivel néhanapján kocsikázni szándékozott. Felelősségét nem vitatta.

 

Az egyenruhások szabálysértési eljárást indítottak, a 15 sofőrt és a vele utazó, 17 éves fiút pedig a szolgálati autójukkal vitték haza.

 

(Indexfotó: unsplash.com – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló