2024. október 13., Kálmán Ede

Riasztó

#ügyészség #verekedés #garázdaság

Féltéglával a kezében mászott ki az árokból, hogy védekezzen


De csúnyán összerugdosta ellenfele.

Az Egri Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt az ellen a felsőtárkányi férfi ellen, aki 2022 őszén, lakóhelyén egy korábbi rajta történő élcelődés miatt rátámadt haragosára, akit az út melletti vízelvezető árokba lökött - tájékoztatott az ügyészség szóvivője. A sértett kimászott az árokból, és a vádlott támadásának elhárítása érdekében az általa korábban, a vízelvezető árokban magához vett tégla darabbal, egy alkalommal az arcán megütötte a támadót.

 

 

Ezt követően a vádlott több alkalommal arcon vágta haragosát, majd az ütések következtében a földre esett sértettet a mellkasán és hasán több alkalommal megrúgta.

A sértett az ütések következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, a bal felső állcsont többszörös, darabos törését, a jobb felső állcsont törését, továbbá darabos orrcsonttörését szenvedett el.

 

Az ügyészség vádiratában a büntetett előéletű támadóval szemben végrehajtandó szabadságvesztés, és mellékbüntetésként közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló