2022. november 28., Stefánia

Riasztó

#rablás

Fejbevágta az apját, a zsákmányolt 1500 forinttal elszaladt

Csarnó Ákos - police.hu 2022.11.24. 08:33

Az egri rendőrök vádemelést javasolnak. 

 

Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntett gyanúja miatt indított eljárást egy verpeléti lakos ellen.

 

A 28 éves férfi 2022. október 30-án 20 óra körül verpeléti otthonukban pénzt követelt az apjától, aki ezt megtagadta. Először úgy akart hatással lenni rá, hogy betörte a szobájában lévő televízió kijelzőjét. Ezt követően pedig – mivel továbbra sem érte el célját – életveszélyesen megfenyegette hozzátartozóját, majd a pénztárcát erőszakkal megszerezte és kivette belőle az 1500 forintot. Az apa próbálta visszaszerezni, viszont fia fejbe ütötte őt egy porcelán teáskannával, és elszaladt – tájékoztatott a police.hu.

 

A bűncselekmény elkövetője később visszament a házba, ahol a kiérkező rendőrök elfogták, és a pénz jelentős részét megtalálták nála. Kihallgatását követően őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

 

A nyomozó hatóság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló