2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#eger #pénz #csaló #kékfény #riasztó

Egy nyugdíjas nő azzal az ígérettel csalt ki milliókat egriektől, hogy minden egyes forintjukat megduplázza

Nagy Donát 2022.05.12. 10:48

Sőt, milliárdokat is szerez, csak kicsit meg kell forgatni a pénzt. Ki ne adna pár milliót egy ilyen ajánlatra, ugye?

 

Az Egri Járási Ügyészség folytatólagosan és üzletszerűen, jelentős, illetve nagyobb értékre elkövetett többrendbeli csalás miatt emelt vádat egy 69 éves nő ellen, aki hatalmas hozam ígéretével szédítette az áldozatait, szinte orruknál fogva vezette őket.

 

A Heves Megyei Főügyészség vádirata szerint a nyugdíjas korú csaló 2017 nyarán tett ígéretet Egerben egy ismerősének arra, hogy a pénzét egy – általa kitalált – Péter utónevű bankszakember közreműködésével befekteti.

A csaló azzal is hitegetett, hogy adott esetben akár meg is duplázza az ismerőse pénzét.

Mivel ez remekül hangzott, a sértett az elkövetkező egy év során összesen több mint hétmillió forintot adott át a nőnek. Ő azonban a pénzt befektetés helyett inkább folyamatosan csak költötte. Annak érdekében, hogy a csalást leplezze, és további összegekhez jusson, a vádlott azt állította, hogy a brókernél lévő pénz uzsorásokhoz került, akiktől csak újabb anyagi források biztosításával lehet azt visszaszerezni és kamatoztatni.

 

Az idős csaló ebben az időszakban hasonló hazugságokkal másokat is megtévesztett a hevesi megyeszékhelyen. Ennek réven további, tízmillió forintot meghaladó összegű készpénzhez jutott azt követően, hogy felbátorodva végül akár milliárdos nagyságrendű nyereség hamis ígéretével hitegette a naiv sértetteket.

 

Az ügyéség szerint a nő csalás bűntette miatt korábban már két ízben állt bíróság előtt, ám mindkét alkalommal csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott.


Az Egri Járási Ügyészség viszont most azt szeretné, hogy a járásbíróság az előkészítő ülésen ítélje 6 év börtönre a beismerésben lévő elkövetőt, emellett rendelje el a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetéseinek a végrehajtását, valamint a sértettek kárát is térítse meg.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló