Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Az Egri Járási Ügyészség egy 26 éves férfit azzal vádol, hogy 2021 nyarán az egyik egri templom kulccsal nem zárt melléképületéből ellopott három darab, összesen kilenc folyóméternyi vörösréz ereszcsatornát. A szerelvény értéke 80 ezer 10 forint volt.
A lopás után a férfi megbízása alapján két ismerőse leadta a lopott színesfémet, amiért a tolvajtól jelképes egyezer forintot kaptak, miközben ő maga közel 40 ezer forinttal gazdagodott. Mivel a megbízott két személy nem tudott arról, hogy a rézcsövek bűncselekmény elkövetéséből származnak, velük szemben az eljárást megszüntették.
A leadott, de megrongált rézcsöveket egy telephelyen megtalálták, majd visszaadták az eredeti tulajdonosnak.
Címlapkép: Egri Járási Ügyészség