2024. október 5., Aurél

Riasztó

#ügyészség #sikkasztás

Egri sikkasztó vállalkozó inkább a pizzériája rezsijét fizette a kapott pénzből


A Büntető Törvénykönyv alapján, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el - tájékoztatott az ügyészség.

 

Az ingatlannal kapcsolatos felújítási munkálatok során gyakori eset, hogy a megrendelők főként anyagköltségre nagyobb összeget adnak előlegként a vállalkozónak. Optimális esetben a vállalkozó az átvett pénzt valóban arra fordítja, amire kapta. Ha azonban ez nem így történik, és a pénzösszegből mást finanszíroz a vállalkozó, akkor bűncselekmény valósul meg.

 

Az Egri Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett csalás bűntette miatt vádiratot nyújtott be egy férfi ellen, aki 2022 áprilisában egy gazdasági társaság képviseletében vállalkozói szerződést kötött a sértettel egy Eger közeli településen található családi ház tetőfedési munkálatainak elvégzésére. A sértett a szerződés szerint anyagvásárlásra közel 2 millió forintot adott át a vádlott részére. A férfi a pénzt azonban nem erre a célra fordította, hanem az általa képviselt céggel szembeni adótartozást rendezte, továbbá az egri pizzériája rezsiköltségeit is kifizette belőle.

 

Az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

 

indexkép: shutterstock

 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló