2021. december 1., Elza

Riasztó

#eger #támadás #kés #gumiabroncs

Egy dudálás miatt szúrták ki a kocsi kerekeit Egerben, most büntetésüket várhatják az őrjöngők

2021.03.23. 12:53

Vádat emeltek a háromfős társaság ellen.

Portálunk is beszámolt arról az esetről, amikor tavaly augusztus elsején, a délutáni órákban Eger belvárosában, a Széchenyi úton két férfi és egy nő egy dudálás miatt nekiesett kocsinak, és kiszúrták a gumiabroncsait, majd elmentek a helyszínről. Az elfajult vitáról felvétel is készült, a rendőrök pedig nem sokkal később elfogták a három személyt, és Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő tájékoztatása szerint az Egri Járási Ügyészség a rendőrségi nyomozás befejezését követően nemrégiben vádat emelt a három 30 év körüli budapesti lakossal szemben.

 

A vádirat szerint az utcai erőszakot egy kisebb közlekedési konfliktus előzte meg a megyeszékhely központjában, a piactér közelében, ahol az ügy sértettje egy kisteherautóval kívánt kikanyarodni egy alárendelt útról, amikor a vádlottak személygépkocsija nagy sebességgel keresztben elhúzott előtte. A férfi figyelmeztetésként rádudált a tovaszáguldó autóra, majd elindult a főutca irányába. Már a Dobó Gimnázium előtt járt, amikor azt vette észre, hogy a vádlottak időközben megfordultak és követik őt. Arra már nem volt ideje, hogy behajtson a Csiky Sándor utcára, mert a mögötte érkező jármű durván elé vágott, amivel megállásra kényszerítette.

 

A sértett korábbi dudálásán felháborodott vádlottak kiugrottak a kocsijukból, körbevették a férfi autóját és szitkozódva, fenyegetőzve dörömbölni kezdtek annak felhúzott ablakain, ütötték és rúgták a bezárt ajtókat, kihajlították az egyik visszapillantó tükröt, végezetül egyikük egy késsel kiszúrta a jármű bal oldali első és hátsó gumiabroncsait. Mindezek alatt percekre leállt a Széchenyi út forgalma is. A három vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, illetve riadalmat keltsen.

kiszurt kerék police
Fotó: police.hu

 

Az esetet követően a rendőrség őrizetbe vette az elkövetőket, akiket a bíróság – ügyészi indítványra – két nappal később letartóztatott. A kényszerintézkedést azóta megszüntették, így a terheltek jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

 

A járási ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal, valamint kisebb kárt okozó rongálással vádolja a két férfit és a nőt.

 

Az ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetett előéletű I. rendű vádlottal (a gumikat kiszurkáló sofőrrel) szemben főbüntetésül végrehajtandó, míg társai esetében végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönt szabjon ki.

 

(Indexkép forrása: Tények)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló