2022. augusztus 8., László

Riasztó

#miskolc #lopás #vádemelés #verpelét #egri járási ügyészség

Családi házakat fosztogatott és a paplakba is besurrant a verpeléti sorozattolvaj

Barna Benedek 2022.01.11. 11:43

Többek ellen is üzletszerű lopás miatt emeltek vádat Egerben.

 

Az üzletszerűség a lopás egyik úgynevezett minősítő körülménye, aminek fennállása esetén a Büntető Törvénykönyv súlyosabb büntetés kiszabását rendeli az ekként elkövetett cselekményre. Üzletszerűen az követi el a lopást, aki annak révén rendszeres haszonszerzésre törekszik. Az Egri Járási Ügyészség a közelmúltban két ilyen bűnügyben is vádat emelt – derült ki a Heves Megyei Főügyészség keddi, portálunkhoz is eljuttatott közleményéből.

 

Sorozatban lopott Verpeléten

 

Az egyik vádirat szerint egy 31 éves, jelenleg más bűncselekmények miatt börtönbüntetését töltő verpeléti férfi több lopást is elkövetett a lakóhelyén 2019 májusában, illetve júniusában, melyek egyikéhez fiatalabb társa is segítséget nyújtott neki. A tolvaj a nyitott kapun át ment be több családi házba, ahol használati tárgyakat kísérelt meg eltulajdonítani, illetve az egyik lakásban az előtérben álló babakocsiból csente el a tulajdonos pénztárcáját. A paplakból a vádlott és társa a gáztűzhely vas edénytartó elemét vitte el, ami azóta sem került elő.

thief-1562699_1280-
Fotó: pixabay.com (Képünk illusztráció)

A járási ügyészség a minősített lopásokat üzletszerűen elkövető vádlott esetében végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

 

Lakóházakba, üzletbe és egy telephelyre is betörtek a borsodi férfiak

 

Ugyancsak a központi járási ügyészség emelt vádat – kijelölés alapján – négy Borsod megyei férfi ellen, akik közül ketten rendszeres haszonszerzésre törekedve követtek el nagy számú vagyon elleni bűncselekményt tavaly télen Miskolcon.

 

A vádlottak társasházak alagsori tárolóiba és pincékbe hatoltak be jogtalanul, ahol kutattak, majd mindent magukkal vittek, amit kicsit is értékesnek találtak. Emellett betörtek több lakóházba, üzletbe és telephelyre, egyikük pedig egy utcán parkoló teherautó platójáról elemelt egy benzinmotoros láncfűrészt is. A vádirat összesen harminc vádpontban sorolja fel a terheltek által elkövetett különböző bűncselekményeket.

 

Az ügyészség az ügyben valamennyi vádlott vonatkozásában végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló