2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#eger #lopás #heves #vádemelés #áruház #bolti szarka #mátraderecske

Igazi szerszámarzenált harácsolt össze egy egri áruházból a megrögzött bolti szarka

2021.02.22. 18:27

Szorgos volt, de a karrierje véget ért, és most a büntetését várja több másik tolvajjal együtt.

Az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint egy akkor még fiatalkorú fiú 2019 januárja és áprilisa között 11 alkalommal kereste fel ugyan azt a hevesi áruházat azért, hogy onnan különböző márkás égetett szeszes italokat tulajdonítson el, ami javarészt sikerült neki, összesen 46.124 forint értékben. Április 3-án azonban tetten érték, ami után fény derült a lopássorozat egészére. A vádlott rendszeres látogatója (bár nem vásárlója) volt egy másik hevesi üzletnek is, ahonnan főleg csokoládét lopott – tájékoztatta portálunkat Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

 

Az ügyészség két rendbeli, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolja a bolti tolvajt, akivel szemben – elsősorban életkorára és büntetlen előéletére tekintettel – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására és a pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.

 

Ugyancsak az Egri Járási Ügyészség vádolja kisebb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével azt a 25 éves, különös visszaesőnek számító fiatal nőt, aki tavaly tavasszal és nyáron négy alkalommal csent el drága illatszereket Egerben az Agria Park egyik üzletéből, majd még kétszer lopott parfümöket egy Dobó téri boltból. A szépítőszereket a vádlott a ruházatába, vagy a táskájába rejtve vitte ki az eladótérből, ám az utolsó alkalommal a biztonsági őr rajtakapta a lopáson, és visszavette tőle a ki nem fizetett árut. Az összesen 161.486 forint összegű lopási kár egy része így megtérült.

 

A járási ügyészség a notórius tolvaj esetében – az előéletére is figyelemmel – végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott, melynek tartamát két és fél évben jelölte meg a vádiratában.

 

Egy 32 éves, többszörösen büntetett férfi az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint életvitelének fenntartása és tartozásainak rendezése érdekében lopott rendszeresen egy egri nagyáruházból, ahonnan 2020 augusztusában egy jókora fekete bőröndbe rejtve eltulajdonított három sarokcsiszolót, egy excenter csiszolót, egy rezgőcsiszolót, két elektromos csavarozót, egy gyalut, egy dekopír fűrészt, egy körfűrészt, egy barkácsgépet, egy szerszámos dobozt, egy „B” típusú elsősegély felszerelést, egy elakadásjelző háromszöget, két rendszámtábla tartót, négy autószőnyeget, két csomag tapadókorongos napellenzőt, valamint egy női fürdőruhát és egy kevés csiszolópapírt, összesen 189.658 forint értékben. Röviddel később ugyan innen egy másik bőröndben újabb szerszámokat vitt el fizetés nélkül, de harmadszorra már lebukott, amikor a táskájába rejtett ruhákra erősített áruvédelmi eszköz bejelzett a pénztárnál.

borond-lopas (1)
Fotó: police.hu

Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a különös és többszörös visszaesővel szemben, akit a bíróság legutóbb lopás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt 5 évre ítélt.

 

Lopás céljából rendszeresen látogatta egyes mátrai falvak üzleteit és vendéglőit az a 29 éves nő, akit az Egri Járási Ügyészség többrendbeli és többszörösen minősülő lopások elkövetésével vádol. A nőt az egyik alkalommal, 2020. február 26-án éjjel még a kutya is megkergette egy mátraderecskei helyszínen, ahol lopási szándékkal be akart hatolni egy már bezárt kisboltba.

 

A járási ügyészség a vádiratában ez esetben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta az elkövetővel szemben.

 

Az ügyészség valamennyi ügyben indítványt tett arra is, hogy a bíróság kötelezze kártérítés, valamint a felmerült bűnügyi költségek megfizetésére a vádlottakat, emellett rendeljen el részleges vagyonelkobzást velük szemben.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló