2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#gyöngyös #heves #közlekedési baleset #boconád #személyi sérülés

Egy ember megsérült egy csütörtöki karambolban Boconád és Heves között

Barna Benedek 2021.06.11. 12:33

Valószínűleg nem volt meg a követési távolság.

Az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel és kettő anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába – számolt be pénteken a police.hu.

A személyi sérüléses balesetek közül az egyik csütörtökön 10 óra 20 perckor történt Boconád és Heves között, ahol két jármű – feltehetően a követési távolság be nem tartása miatt – ütközött össze, melynek következtében egy nő sérült meg.

Csütörtök este Gyöngyös belterületén közlekedett személygépkocsival egy férfi, aki az egyik kanyarban, ismeretlen okból letért az útról és fának ütközött. A sofőr az elsődleges orvosi vizsgálat alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

 

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el az ellenük kiadott körözés alapján. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hat főt állítottak elő és egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló