2024. március 28., Gedeon Johanna

Riasztó

#verekedés #garázdaság

Beszólt, jól megverték és ő kapott jóvátételt


Határozatot hozott az Egri Járási Ügyészség a büntetőeljárás megszüntetéséről abban a bűnügyben, ami még 2021-ben indult a terelt ellen, aki az egri belvárosban egy nézeteltérés során súlyos sérülést okozott egy vele egykorú fiatalembernek - tájékoztatott az ügyészség.

 

A rendőrségi nyomozás során felderített tényállás szerint a sértett 2021 októberének egyik reggelén egy hosszú éjszakát követően ittas állapotban gyalogolt az egri főutcán, éppen a renoválás alatt álló Érseki Palota környékén, ahol hangosan kiabálva megragadta és nagy erővel rángatta a munkaterületet az utcától elválasztó mobil kerítést. Amikor emiatt az ott dolgozók egyike rászólt, szidalmazni kezdte a munkást, bántó megjegyzést téve még a rokonaira is. Erre a gyanúsított kiment az útra, ahol ököllel szemből leütötte az ittas fiatalt, majd a földön fekvő sértettbe néhányszor még bele is rúgott.

 

A bántalmazott személy ennek következtében arccsont-törést szenvedett, ami nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés.

 

A nyomozás befejezését követően a járási ügyészség az ügyet nem vitte bíróság elé, hanem azt közvetítői eljárásra utalta. A közvetítői eljárást a Heves Vármegyei Kormányhivatal pártfogó felügyelője folytatta le, aki a nemrég elkészült jelentésében tájékoztatta az ügyészséget, hogy a gyanúsított és a sértett között megállapodás jött létre, melynek keretében az elkövető által felajánlott anyagi jóvátételt a sértett elfogadta, és azóta már meg is kapta.

A Büntető Törvénykönyv szerint tevékeny megbánás folytán nem büntethető, aki olyan testi épség elleni bűncselekményt követett el, melynek büntetési tétele nem súlyosabb háromévi szabadságvesztésnél, feltéve, hogy a cselekményt beismeri és közvetítői eljárás során annak káros következményeit a megállapodásban jóváhagyott módon jóváteszi. Ilyen esetben az ügyészség megszünteti az eljárást.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló