Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Az Egri Járási Ügyészség családon belüli erőszak miatt emelt vádat egy most 40 éves férfival szemben, aki 2018 nyara és 2020 tavasza között követett el bűncselekményeket két nevelt lánya sérelmére.
A vádlott 2018 júniusában létesített élettársi kapcsolatot a sértettek édesanyjával, aki gyermekeivel egy Egerhez közeli községben élt. A férfi hozzájuk költözött, majd később csatlakozott a családhoz a kisfia is. A vádlott és az élettársának gyermekei között mindvégig feszült volt a viszony, mivel a kamaszlányok nem fogadták el sem a nevelőapjukat, sem annak gyermekét.
Emiatt gyakran alakultak ki konfliktushelyzetek a családon belül.
A vádlott ezeket többször erőszakkal próbálta kezelni, így előfordult, hogy felpofozta, vagy hátba vágta a lányokat, akik közül a kisebbet egyszer még meg is rúgta.
A bántalmazások következtében a sértettek könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A járási ügyészség a történtek kapcsán két rendbeli családon belüli erőszak bűntettével vádolja a nevelőapát. A vádhatóság a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság büntetővégzésben felfüggesztett börtönt szabjon ki a férfival szemben, emellett kötelezze őt a mintegy negyedmillió forint összegű bűnügyi költség megfizetésére is.
A Büntető Törvénykönyv vonatkozó rendelkezése szerint a kapcsolati erőszak bűntettét követi el, és súlyosabb esetben akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, emellett az adott településről kitiltható az, aki az elkövetéskor vele közös háztartásban vagy egy lakásban élő hozzátartozója (így például nevelt gyermeke) sérelmére rendszeresen követ el testi sértést, becsületsértést, személyi szabadság megsértését vagy kényszerítést.
Címlapképünk illusztráció, fotó: Pixabay