2024. április 19., Emma

Riasztó

#apc #támadás #garázdaság #késelés #kitiltás

Kitiltanák Apcról az agresszív fiatalt, aki néhány nap alatt többekre rátámadt, egy embert meg is késelt

Barna Benedek 2021.09.16. 13:44

Többször is balhézott tavaly ősszel, most vádat emeltek ellene.

 

A Hatvani Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és több más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a 19 éves fiatallal szemben, aki 2020 őszén néhány nap leforgása alatt véghezvitt cselekményeivel felkorbácsolta Apcon – számolt be csütörtökön az ugyeszseg.hu.

 

A vádlott 2020. október 18-án a déli órákban a település központjában találkozott a nagyanyjával, akit arra kért, hogy vásároljon neki cigarettát. Mivel az idős nő ezt megtagadta, unokája ordítani kezdett vele, szidalmazta, majd kiütötte a kezéből a sétabotját, melyet kettétört.

 

Pár nappal később a fiatal a délutáni órákban megjelent annál az apci ingatlannál, amelyben az anyja élt, és amelytől egy korábbi bíróság döntés alapján távol kellett volna tartania magát. Itt a ház előtt hangosan kiabált, amit észlelt a vádlott édesanyjához tartó sértett, aki – a bírósági végzés tudatában – távozásra szólította fel őt. Ezen a vádlott felhúzta magát és ököllel arcon ütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.

 

A fiatal újabb néhány nappal később ismét támadásba lendült: október 26-án, a késő délutáni órákban, minden ok nélkül belekötött egy három fős társaságba. Az emiatt kialakult vita hevében aztán bement abba a házba, ahonnan a hatóság kitiltotta, magához vett egy 10 centis pengehosszúságú kést, mellyel visszatért a szóváltás helyszínére, és a sértettre támadt, akit egy felülről lefelé irányuló mozdulattal a bal mellkasán megszúrt. A sértett a szúrás következtében – kizárólag csak a szerencsének köszönhetően – 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A Hatvani Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a letartóztatásban lévő vádlottal szemben – hogyha a vádirati tényállással egyezően beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 2 év szabadságvesztést és 2 év közügyektől eltiltást szabjon ki, továbbá 1 évre tiltsa ki a településről.

(Indexfotó: pixabay.com – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló