Több új gyalogátkelő készült el a napokban
Vannak alkalmi tolvajok, akik járműalkatrészeket vagy tartozékokat lopnak. Miután kézre kerülnek, az ügyészség a rendőrségi nyomozást követően jellemzően vádat emel ellenük - tájékoztatott az ügyészség.
Ez történt abban a bűnügyben is, ami azért indult, mert egy akkor még ismeretlen elkövető tavaly május 23-án éjjel egy siroki parkolóban kilenc gépkocsiról feszegette le azok márkajelzéseit. A nyomozás során sikerült azonosítani a tettest, egy 30 éves helyi férfit. Ő a gyanúsítotti kihallgatása során mindent bevallott, a járműlogók nagy részét pedig megtalálták nála azzal a pillangókéssel együtt, melyet a lefeszegetésekhez eszközül használt. A férfi hirtelen feltámadt gyűjtőszenvedélye mellett ittasságával magyarázta tettét, mellyel a tulajdonosoknak összesen több mint százezer forintos kárt okozott.
Az Egri Járási Ügyészség kilenc rendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével vádolja a terheltet, akivel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására és pillangókésének elkobzására tett indítványt a bíróságra benyújtott vádiratában.