2022. november 30., András Andor

Riasztó

#ügyészség #orvhorgászat

A kelő nap halvány sugarainál orvhorgásztak


A Hevesi Járási Ügyészség újabb tetten ért orvhorgászok ellen emelt vádat a közelmúltban – tájékoztatott az ügyészség.

 

A vádirat szerint a két tiszaburai férfi egyikük autójával érkezett idén június 12-én hajnalban a Tisza folyó bal partjára, a kiskörei erőmű közelében található hallépcsőhöz, melyet az illetékes kormányhivatal kíméleti területté nyilvánított, mint frekventált haltartózkodási helyet, egyben ott az év egészére megtiltotta a horgászati és halászati tevékenységet.

 

A két tilosban járó pecás azonban ezzel mit sem törődve, a bőséges fogás reményében elővett a kocsiból három, szabályos szerelékkel ellátott horgászbotot, majd a kelő nap halvány sugarainál horgászni kezdett. Rövid időn belül fogtak is három tőpontyot és egy tükörpontyot, ám az utolsó hal kiemelése közben a horgászegyesület halőre tetten érte őket, megmentve ezzel a még élő halakat, melyeket az intézkedése nyomán visszaengedtek a vízbe.

A Büntető Törvénykönyv a halak értékétől függetlenül bűncselekménnyé nyilvánítja a vádlottak magatartását, amikor kimondja, hogy aki kíméleti területen halfogásra irányuló tevékenységet végez, az vétség miatt akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A járási ügyészség ennek megfelelően orvhalászat vétségével vádolja a társtetteseket. A vádhatóság a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a terheltek egyikével szemben pénzbüntetést szabjon ki, míg a másikukat – pártfogó felügyeletének elrendelése mellett – kötelezze jóvátételi munkavégzésre.

 

indexkép: Szendrei Csaba

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló