2024. április 19., Emma

Riasztó

#vádemelés #kompolt #tanárverés

A felfüggesztett börtön mellé pénzbüntetést is kértek a Kompolton tanárt verő szülőkre

Nagy Donát 2021.07.02. 10:35

Pár hónapja a gyerekek szeme láttára estek neki ököllel a pedagógusnak, orrcsonttörés lett a vége.

 

Az Ügyészség közleménye szerint a sértett 2020. október 16-án, a kora délutáni órákban leszállt az iskolai buszjáratról, ahol már várták őt egyik tanítványa szülei, hogy számon kérjék egy korábbi nézeteltérés miatt. Az esetről korábban mi is beszámoltunk már.

 

Amikor a tanító leszállt a járműről az anya kezdetben csak szóban, majd tettleg is nekiesett a sértettnek, aki a táskáját maga elé tartva próbált hátrálni a támadás elől, azonban ez csak részben sikerült neki, így az anya ütései közül több is eltalálta az arcát.

 

A feldühödött anyát egy másik jelen lévő – már felnőttkorú – gyermeke is próbálta nyugtatni, azonban a békítő szavak nem érték el a céljukat.

Ezt követően az apa is egyre indulatosabb lett, és két alkalommal ököllel az arcán és az orrán megütötte a pedagógust.

Az eseményeknek a járat vezetője és egy másik pedagógus közbelépése vetett véget. A bántalmazás során a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.

 

 

Az Ügyészség szerint a szülők azzal, hogy a kiskorú gyermekük jelenlétében bántalmazták a pedagógust, a nevelésük alatt álló fiú erkölcsi fejlődését is veszélyeztették.

 

A Füzesabonyi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt benyújtott vádiratában arra tett indítványt, hogy a büntetlen előéletű szülőkkel szemben a bíróság felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetést is szabjon ki, és emellett tiltsa el őket bármilyen olyan foglalkozástól vagy egyéb tevékenyégtől, amelynek során 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzik.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló