Skip to main content
2025. március 27., Csütörtök, Hajnalka névnap

2025. febr. 09. Vasárnap, 17:05 | Bakos Balázs | Riasztó

A biztonsági kamera megmutatta a tettest az egri társasházban

Az egyik biztonsági kamera rögzítette a tolvaj tevékenységét. A ruhafantom Eger társasházait választotta ki célpontjának.

A Metropol információi szerint egy férfi több társasházban is megfordult, ahol a folyosókon szárítókon lévő ruhákat gyűjtötte össze, majd eltűnt velük. Vámos Csaba polgárőr, az egyik érintett, is nyilatkozott.

A férfi szerint ez nem az első alkalom volt, amikor lopás történt, de eleinte senki nem vette észre, mivel apránként tűntek el a ruhák.

Kezdetben nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben – mesélte Csaba. – Akkor döbbentem rá, amikor kerestem az egyik márkás melegítőmet. A feleségem azt mondta, biztosan ott van, ahová raktam, de végül nem találtam meg. Később a nadrágját is kerestem, és az sem volt sehol. Kiderült, hogy ekkor a tolvaj még csak „kóstolgatott”.

Csabáék a közbiztonság érdekében kamerákat helyeztek el a társasházban, és így derült ki, hogy a ruhafantom rendszeresen bejár a házba.

Nem sokkal később a feleségem is észrevette, hogy neki is hiányzik egy márkás ruhája – folytatta Csaba. – Végül saját költségen bekameráztattam a társasház előterét és több más területét is. Így tudtuk meg, hogy egy férfi lopja össze a ruháinkat. Nem gondoltam volna, hogy a kamera ellenére, ráadásul vasárnap reggel 6-7 óra között mer bejönni. Fényes nappal bárkivel összefuthatott volna, de ez nem törődött vele. Úgy jött be, mintha itt lakna, körbenézett, majd nyugodtan elkezdte összeszedni a ruhákat a szárítóról. Ekkor már nem válogatott, mindent elvitt.

Kiderült, hogy a férfi nem csak Csabáéknál járt, hanem a környező társasházakba is besurrant.

Ahogy hallottam, nem mi vagyunk az egyetlen áldozatok – mondta Csaba. – A környékünkön több társasházban is megfordult, és hasonló módon gyűjtötte össze a ruhákat. Szerintem azért teszi ezt, hogy pár száz forintért továbbadhassa őket. Szomorú, hogy bár vannak felvételek róla, a tolvaj tudja, hogy a rendőrség nem foglalkozik ilyen ügyekkel, és az áldozatok sem hívják ki őket ruhák miatt. Nincs értelme.

A tolvaj még Csaba kislányának ajándékát is ellopta.

Megkérdeztem a feleségemet, hogy most melyik ruhája hiányzik, és azt mondta, hogy majd kiderül, ha fel akarjuk venni. A kislányom azonnal tudta, hogy neki melyik ruhája tűnt el, hiszen most volt a születésnapja, és az anyukájától kapott ajándék is köztük volt. Nyáron hasonló történt, amikor az ablakból ellopták a virágokat, cserepesekkel együtt. Most már odáig fajult a helyzet, hogy a közeli lakóparkban az ott élő apukák éjszakai őrszolgálatot szerveztek – zárta Csaba.

b979ca7556734bc29bec7acb1c1bbf96

Indexkép: olvasói fotó

 
 
 
 
 
New chat