Skip to main content
2026. július 22., Szerda, Magdolna névnap

2026. júl. 22. Szerda, 10:20 | Csarnó Ákos | Programok

II. Apródfesztivál: három napon át a gyerekeké lesz az Egri vár 

Augusztus 7. és 9. között ismét benépesül az Egri vár: második alkalommal rendezik meg az Apródfesztivált, amely a Végvári Vigasságok szellemi örököseként ezúttal is a gyermekeknek és a családoknak kínál történelmi kalandokat, kézműves foglalkozásokat, színházi előadásokat és látványos hagyományőrző programokat.

A háromnapos rendezvény célja, hogy játékos formában ismertesse meg a legfiatalabbakat az egri vár történetével és a végvári élet mindennapjaival, miközben minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást nyújt.

Szakmai nappal indul a fesztivál

Az augusztus 7-i nyitónap elsősorban szakmai és ismeretterjesztő programokkal várja az érdeklődőket. A látogatók az Apródfesztivál Kalandbérletével különböző feladatokat teljesíthetnek, pecséteket gyűjthetnek, amelyeket garantált ajándékokra vagy sorsoláson értékes nyereményre válthatnak.

Kurátori tárlatvezetések indulnak a Valide Sultan Hamam kiállításba és az Az egri vár története című tárlatra, ahol a résztvevők a török fürdőkultúrával, valamint a Mátyás király korabeli Eger történetével ismerkedhetnek meg.

A török kultúra kedvelői keleti kávékülönlegességeket és serbetet is kóstolhatnak, miközben hagyományőrzők mutatják be a korabeli viseleteket és mindennapi életet.

A restaurátorok munkájába is bepillanthatnak az érdeklődők: a Tárgydoktorok interaktív foglalkozáson a gyerekek és a családok műtárgy-puzzle segítségével próbálhatják összeilleszteni a "megsérült" régészeti leleteket.

Kalandokkal várják a családokat

Augusztus 8-án és 9-én már teljes egészében a családoké lesz a vár.

A Cipóosztó ház kemencéjénél a gyerekek saját brióst vagy kalácsot süthetnek, miközben a Falatok a falak között előadáson megtudhatják, hogyan táplálkoztak az egri vár védői az 1552-es ostrom idején.

A legkisebb gyermekekkel érkező családokat külön vezetés várja az egri vár történetét bemutató kiállításon, míg a kalandvágyó apródok korosztályokra bontva fedezhetik fel a vár föld alatti kazamatáit, ahol kincskeresés is szerepel a programban.

Kézműveskedés, lovagok és reneszánsz játékok

A múzeumpedagógusok egész hétvégén kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket, akik a reneszánsz világába csöppenhetnek. A nagyobbakat középkori játékokat felvonultató reneszánsz játékkaszinó várja, ahol ügyességüket ajándékokra válthatják.

A vár udvarán folyamatosan zajlanak majd a hagyományőrző bemutatók is. A Bajvívó Magyarok hadi kiképzéseket, ügyességi próbákat és a népszerű apródviadalt szervezik, míg a Mathias Rex Hagyományőrző Egyesület a német zsoldosok tábori életét mutatja be. Az Egri Vitézlő Oskola a korabeli gyógyítás és gyógynövényhasználat titkaiba avatja be a látogatókat.

Színház, zene és reneszánsz hangulat

A fesztiválon középkori muzsika, történelmi táncbemutatók és látványos felvonulások is várják a közönséget.

A Sonivius Vappae zenészei korabeli hangszereken idézik meg a reneszánsz világát, a Pavane Történelmi Táncegyüttes korhű táncokat mutat be, míg a Kackiás Folkszínház és a Harlekin Bábszínház zenés mesejátékokkal szórakoztatja a családokat. A színpadon többek között az Aranyszőrű bárány, a Koplaló Mátyás, valamint A kismalac és a farkasok című előadásokat is láthatja a közönség.

A szervezők szerint az Apródfesztivál célja, hogy a történelem élményszerűvé váljon, és a gyerekek játék közben ismerkedjenek meg az egri vár múltjával.

A részletes program a Dobó István Vármúzeum honlapján érhető el.

2026 Eger II aprodfesztival plakat 113 x 167 543 x 800

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!