Csarnó Ákos (Egri Ügyek) és Weil Zoltán (Egri Szín) arról flippereznek, hogy a minapi rendkívüli közgyűlésen miért alkudozott 13 képviselő egy kőművessel és miért kellett megnéznie az egri publikumnak egy több mint 3 órás jajveszékelő performanszt az egri színház kirúgott garnitúrája előadásában. (Egyébként érdemes megtekinteni a darabot)

A „Az egri önkormányzat útkeresése” című véleménycikkben Weil Zoltán az egri közgyűlés egyik rendkívüli ülését elemzi, középpontba állítva a Szépasszonyvölgyben épült út körüli vitát. A szerző szerint a képviselők hosszú, konfliktusos vita után sem jutottak valódi döntésre, hanem a bíróságra bízták az ügy lezárását.

A cikk szerint az útépítés még az előző önkormányzati ciklusban indult el, azonban a kivitelezés során olyan talajproblémák merültek fel, amelyek miatt plusz alapozási munkákra volt szükség. A vállalkozó jelezte a problémát, a pótmunkáról pedig informális és részben dokumentált egyeztetések is történtek, ám a szerződésmódosítás végül nem került hivatalosan vissza az önkormányzathoz. A kivitelező ennek ellenére elvégezte a munkát, a város műszaki ellenőrzése pedig gyakorlatilag tudomásul vette azt.

A vállalkozó közel két éve próbál hozzájutni a mintegy 20 millió forintos követeléséhez. A cikk szerint az önkormányzat nem vitatja, hogy a munkát elvégezték és arra szükség volt, ugyanakkor arra hivatkozik, hogy nem történt hivatalos megrendelés. Weil Zoltán úgy véli, hogy a bíróság valószínűleg a kivitelező jóhiszeműségét fogja figyelembe venni, és nehezen lesz védhető az az álláspont, hogy az önkormányzat úgy használhatja a beruházást, hogy közben nem fizet érte.

A szerző élesen bírálja a Fideszhez kötődő egri képviselőket is, akiket „Bourbonokhoz” hasonlítva azzal vádol, hogy nem vontak le tanulságokat a politikai változásokból, továbbra is ugyanazokat a narratívákat ismétlik, és nem érzékelik a választói hangulat változását. A cikk szerint az önkormányzat jelenlegi működésére a bizonytalanság, az útkeresés és a felelősség hárítása jellemző.

A „PANASZDÉLUTÁN – Az egri színház elmúlt időszakának legsikeresebb előadása” című publicisztikában Weil Zoltán szatirikus hangvételben ír az egri közgyűlés rendkívüli üléséről és a Gárdonyi Géza Színház körüli konfliktusokról. A szerző a városházi vitát egy groteszk színházi előadásként ábrázolja, amelyben a politikusok és a színházi szereplők egyfajta „panaszdélutánt” tartanak a nyilvánosság előtt.

A cikk központi eleme a Blaskó Balázs vezette színház elmúlt éveinek kritikája. Weil szerint a teátrum a korábbi politikai rendszerhez túl szorosan kötődött, és inkább személyes, valamint politikai érdekek kiszolgálására működött, mintsem valódi művészeti műhelyként. A szerző úgy fogalmaz, hogy a színház a „Remény színházának” nevezte magát, miközben valójában a hatalmi struktúrákhoz igazodott.

A publicisztika szerint a közgyűlésen megszólaló társulati tagok és érintettek sokszor érzelmi alapon, drámai hangvételben beszéltek a kialakult helyzetről, miközben a politikusok sem tudtak világos vagy következetes álláspontot képviselni. Weil ezt egy abszurd, önmaga paródiájába forduló előadásként mutatja be, ahol a városháza vált színpaddá, a közéleti vita pedig performansszá.

A szerző külön kitér arra is, hogy a főszereplőnek tekintett Blaskó Balázs személyesen nem vett részt az ülésen, ennek ellenére „szellemi jelenléte” végig meghatározta az eseményeket. A cikk szerint ez jól mutatja, hogy az intézmény körüli konfliktus már túlmutat egy egyszerű személyi vagy szakmai vitán, és politikai, kulturális, valamint identitásbeli kérdésekké vált Egerben.

Az írás összességében erősen ironikus, színházi metaforákkal operáló véleménycikk, amely az egri kulturális és politikai élet összefonódását bírálja, miközben a közgyűlés eseményeit egy groteszk tragikomédiaként értelmezi.